Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - a.) Adóbevételek

hetetlennek tűnt tehát új jövedelmi források feltárása. Az egyik fő kitörési pont a monopolisztikus közszolgáltatási üzemek községesítése lett volna, ez azonban a koncessziós vállalatokkal a kilencvenes évek elején kötött, illetve megújított szerződések következtében egyelőre nem volt alkalmazható. így az adórendszer átalakításának lehetősége került a kiútkereső próbálkozások középpontjába. A fővárosi adójövedelem túlnyomó részét — a századforduló éveiben megközelítőleg 60%-át — az állami adók különféle pótlékai és függelékei adták (Ili/a, III/B táblázat). Számbavehető jövedelmet hozó önálló adóforrásként említhető a házbérkrajcár, a városi vám és a telekátírási díj. Adótípusonként vizsgálva az adatokat, kitűnik, hogy míg az egyenesadók a kilencvenes években általában az éves adóbevétel 30-32% át adták, a századfordulót követő években arányuk már 35% körül mozgott. Ez abból adódik, hogy miközben az egyenesadónál a gazdasági válság éveiben is volt némi abszolút (bár a népességszám gyarapodásától elmaradó) növekedés, addig a közvetett adó összegénél kifejezetten visszaesés tapasztalható. Ez nem kis részben az állami adópolitikának volt a következménye, amely a fogyasztási adók hozadékának a fogyasztás bővülésével előálló emelkedését igyekezett az államkincstár javára lefoglalni. Máskülönben a főváros által bor, hús és szeszneműek után szedett fogyasztási adópótlékoknak a népesség jelentékeny gyarapodásával és ennek révén növekvő volumenű fogyasztásával még a dekonjunktúra idején is bizonyos fokig automatikusan szaporodó jövedelemforrást kellett volna képeznie. Komoly érvágást jelentett a főváros számára a városok és községek fogyasztási adó természetű jövedelmeinek ideiglenes rendezéséről szóló 1899:VI. te, annak ellenére, hogy Budapestet a többi önkormányzathoz képest kedvezményes elbánásban részesítette. Lehetővé tette ugyanis, hogy a főváros a vámvonallal körülvett ún. zárt adóterületén, belügy- és pénzügyminiszteri engedéllyel, továbbra is a korábbi mértékű pótlékokat szedje az állami adótárgyat képező fogyasztási cikkek után. A törvény fix összegű térítéssé alakította át az állam által addig a bevétel emelkedését követő rendszerben fizetett részesedést, ami az 1888-ban megváltott italmérési jog jövedelméből továbbra is járt a fővárosnak. Ennek összegét az 18951897. évek átlagában rögzítették, amiből — a pénzügyi ügyosztály becslése szerint — 1898-1905. években összesen 3 millió 600 ezer korona vesztesége származott a fővárosnak. Ugyancsak maximálták, az 1896. évi eredmény összegében, a vámvonalon kívüli ún. nyílt adóterületen az állami fogyasztási adó bérletéből származó haszon és a megszűnt beszedési jogokért a kültelek után adott állami kárpótlás 106