Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - a.) Adóbevételek

együttes összegét. A vámvonalon kívül, átalányozás és megegyezés alapján kivetett állami fogyasztási adó bérlete korábban ugyancsak fejlődőképes bevételnek számitott. A városi háztartás fogyasztási adópótlékból származó bevétele legközelebb 1906-ban, tartósan pedig csak 1909 után haladta meg az 1899-ben elért szintet, és még akkor is aránylag csekély mértékben. Hasonló volt a helyzet a III. táblázatban „egyéb" kategóriába sorolt, az előbbivel rokon természetű jövedelmek esetében, melyeket a maximálások különösen érzékenyen érintettek. Ezek összege még 1908 után, a fővárosnak ekkor átengedett italmérési illetékkel együtt is alig múlta felül az 1900. évit. A jellegét és hatását tekintve a fogyasztási adókhoz közel álló (más értelemben éppen annyi joggal a forgalmi adókhoz is sorolható) városi vám közvetlenül a feudális korszakban szedett kövezetvámra nyúlik vissza. A közutakról és vámokról szóló 1890. évi 1. te. rendelkezése értelmében a kövezetvám a továbbiakban külön jövedelmi forrást nem képezhetett, csak az utak fenntartására lehetett fordítani. A főváros kövezetvámból származó bevétele az ehhez szükséges összeget tetemesen meghaladta, így 1890-től városi vám címén szedték, amire az idézett rendelkezés nem vonatkozott. Noha a házbérkrajcár mellett a leginkább fejlődőképes közvetett adónemnek bizonyult, a dekonjunktúra idején az ebből származó bevétel növekedése is megakadt, és csak 1906-tól vett ismét lendületet. Jelentősége a háztartás bevételei között ekkor már egyértelműen felülmúlta a fogyasztási adópótlékát. A házbérkrajcárt egykorúan az egyenes adók között tartották számon, mivel annak beszolgáltatása a tulajdonos kötelezettsége volt. Valójában a lakás használatát terhelő közvetett adóként működött. A tulajdonosnak 1909-ig joga volt azt a lakótól a lakbéren felül külön követelni, bár ez nem volt elterjedt gyakorlat. A házbérkrajcár a lakbérekbe épült be, és a tulajdonos az állami házbéradó alapjául szolgáló bruttó bérjövedelméből levonhatta. Mértéke 1873-tól, a tárgyalt korszak egészében a lakbér 3 %-a vol t. A belőle származó bevétel 1890-1913 között közel 3,5-szörösére emelkedett. 176 Rácz, 1913. 244-247. 177 Uo. 250 ; Fabó, 1993. 178 Rácz, 1913. 243. 107