Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)
Bevezetés
Bevezetés A szabad királyi városok rendezésének kérdése az 1832-36. évi országgyűlésen újra meg újra felmerült, de élénk viták tárgyát képezte már az országos bizottsági munkálatoknak az országgyűlést megelőző tárgyalásai során is. Az országgyűlést követő időszakban változatlanul szenvedélyes konfrontációk alakultak ki körülötte, sőt részben „természetes" folyamat eredményeként, részben a kormányzat manipulációja következtében egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. A probléma maga Mária Terézia uralkodása idején jelentkezett, kiemelkedő helyet foglalt el II. József igazgatási reformjainak sorában, II. Lipót idején pedig egy, a mezővárosokat is érintő nagyszabású koncepció kezdett kibontakozni, mely azonban az uralkodó korai halála következtében lekerült a napirendről. Az 1790-91. évi országgyűlés által kiküldött regnicolaris deputáció által készített tervezetek mégis kiterjedtek erre a kérdéskörre, az ország egész közigazgatási rendszerét átfogó reform részeként kezelve az ügyet. A kérdés végül az 1848 márciusában bekövetkezett forradalmi változások eredményeképpen az 1848. évi XXIII. törvénycikkel oldódott meg. Ez a törvény is csak a kezdet, érdembeni folytatása jól ismert okok miatt elmaradt. Igaz, a kiegyezést követő rendezés ugyancsak polgári jellegű volt, több vonatkozásban „fejlettebb" is, mint az 1848. évi, ám óhatatlanul magán viselte a hazai uralkodó körök belső megosztottságának, valamint eme körök és a másik birodalomrész közötti kompromisszum kényszerét. A szabad királyi városok rendezésének szükségessége számos területen jelentkezett. Magában foglalta a városok belső igazgatási rendszerének, valamint azoknak a kormányszékekhez fűződő viszonyából adódó problémákat, érintette továbbá a városi követek országgyűlési jogállását. A reformok mellett elkötelezett nemesi politikusok ezt a három kérdéskört egymással szoros összefüggésben szemlélték, s megoldásukat együttesen látták csak megvalósíthatónak. Ez a felfogás a 40-es évek végéig fennmaradt, jóllehet az 1832-36. évi országgyűlésen Kölcsey az érdekek egyesítésének szükségességét kiemelve, a kérdés megoldásának egy egészen sajátos, az adott kereteken messze túlmutató lehetőségére hívta fel a figyelmet, Deák pedig a város igazgatási reformját és a városok országgyűlési képviseletének elválasztását nemcsak elfogadta, de annak szükségességét egyenesen hangsúlyozta. 5