Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Utószó

magyarországi szabad királyi városok követeinek nagyfokú aktivitását és liberalizmusát, a polgári rend privilégiumaiért folytatott küzdelem tényét azonban nem vonja kétségbe, egyúttal megmutatja a probléma bonyolult voltát. Az említett jelenségek további elemzése természetesen újabb és újabb ellentmondásokat hozna a felszínre. Ezek az ellentmondások szükségszerűen következtek a feudális társadalmi rend egyre mélyülő válságából. A társadalmi struktúra bomlásával, az intézményrendszer széthullásának folyamatával állunk szemben, amely a fennálló intézményrendszer minden egyes elemét érintette, s amely válságfolyamatot az ország közjogi helyzete még bonyolultabbá is tette. Ebben a szituációban a kiútkeresés nyilvánvalóan sok bizonytalansággal, meghátrálással, partikuláris érdekek minden áron való érvényesíteni akarásával volt terhes. Ebben a kiútkeresésben szubjektíven nagyon sokszor nem, objektíven azonban egyértelműen a polgárosodás mechanizmusa érvényesült. Gyimesi Sándor írja, hogy a „modern polgári állam... igazgatási apparátusa... az abszolút monarchiák centralizációs törekvései során kezd formálódni... Ennek a folyamatnak egyik összetevője a külön jogrend szerint élő autonom középkori városok jogi-igazgatási viszonyainak átalakulása, az államrendben betöltött szerepének megváltozása volt". A továbbiakban hangsúlyozza, hogy ez az átalakulás összetett jelenségcsoportot hordozott magában. Eel kellett számolni mindenekelőtt a városokon belüli rendi tagozódást, s a kiváltságolt polgárok kommunitásából az egyenlő jogú városlakók közösségét kellett kialakítani. Nem maradhatott érintetlen a települések régi, kiváltságokon alapuló hierarchiája sem. További feladatot jelentett a városok betagolása a modern államrendbe, aminek eredményeként a városok az országos közigazgatás hierarchiájába illeszkedtek, mint ennek a közigazgatási intézményrendszernek a helyi szervei. Ennek során azonban biztosítani kellett a régi autonómiának a modern önigazgatással való felváltását is. (Gyimesi Sándor: Városi önkormányzat KözépKelet-Európában a 18-19. században. Történelmi Szemle 1894. 111. sk.) Nem állítható, hogy akik a XIX. század első felében a városok problematikájával foglalkoztak, mindezeket a feladatokat világosan látták volna. Nyilvánvalóan kitűnik ez az 1843-44. és az 1847^48. évi országgyűlések városokkal kapcsolatos tárgyalásaiból is. A legfontosabb feladatokat azonban a politikát alakító erők felismerték, és az idő múlásával egyre több részletkérdésre terelődött rá a figyelmük. Arra is több ízben utaltam, mennyire jelentős előrelépés volt az 1848. évi XXIII. törvénycikk a Gyimesi Sándor által vázolt szisztéma létrehozatalával. A megoldás végül a kiegyezés után is még évtizedekig tartó és felemás eredményt hozó küzdelemben 210