Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Utószó

Utószó A városi követeknek országgyűlési jogállásukat illetően a negyedfél éven át tartó diétán semmilyen kézzelfogható eredményt nem sikerült elérniök, a városokkal kapcsolatos viták azonban kétségkívül ráébresztették a közvéleményt a probléma fontosságára, és a viták során megfogalmazódott elvi alapokon elkezdődött a megoldás konkrét módozatainak keresése. Jól mutatja ezt az az előző fejezetben említett tényező is, hogy az országgyűlés munkájáról beszámoló megyei követek közül nemcsak a városok egyre növekvő gazdasági, társadalmi és politikai szerepét felismerő, s a városi követek törekvéseit már csak ezért is támogató zalai és tolnai követek, de a negyedik rendet nem sokra becsülő, képviselőinek politikai aspirációit elutasító borsodi deputátusok is kijelentették: a probléma megoldásának a következő országgyűlés elengedhetetlen feladatai közé kell tartoznia. Mindhárom végjelentés szerzői hangoztatták, hogy a városok országgyűlési jogállása rendezésének az igazgatási struktúra megváltoztatásával és a Kamarától való függetlenítésükkel együtt kell megtörténnie. Láttuk, a rendezés elveit a városi követek a maguk részéről ugyancsak elfogadták, sőt 1836 elején lezajlott különtanácskozásaik és az ott kidolgozott írásos anyagok — mindenekelőtt a Vághy Ferenc által készített elaborátum — konkrét útmutatásokat adtak a következő diétára való felkészüléshez a városok számára. Ezek elsősorban az országgyűlési jogállás kérdésére vonatkoztak, de kiterjedtek az igazgatási reformra is. Ezek a vitathatatlanul pozitív eredmények nem feledtethetik azt, hogy a megyei és a városi követek közötti harc alapvetően a feudális társadalom két kiváltságos rendje közötti küzdelem volt, amely olykor nyíltan és leplezetlenül mutatkozott meg, más esetekben viszont liberális szólamok mögé rejtve jelent meg. A problémát bonyolítja, hogy a városi követek és az általuk elvileg képviselt polgárság politikai aspirációi sokszor nem egyeztek egymással, s még kevésbé kaptak hangot a polgárjoggal nem rendelkező, ám túlnyomó többséget alkotó egyéb városi rétegek érdekei. Szekfű Gyula hangsúlyozza, hogy „a tanácsban sok helyütt nagy szerepe van a nemességnek, különösen a felvidéki városokban, de nem-nemesi tanácstagok is magukévá teszik a nemesi gondolkodást és lenézik a még polgári elemekből álló választott polgárságot" (Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet. V. kötet. Bp. 1936.244.). Ez a megállapítás részben magyarázza az észak209