Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városi követek és az úrbéri kérdés

lését a szabad királyi városokra is ki akarta terjeszteni. Ez ellen nemcsak a városi követek, de a megyei deputátusok nagy része is hevesen tiltakozott, s a Bernáth-féle indítványt elvetve az országos bizottság vonatkozó javaslatára szavazott. Ennek a liberálisok szempontjából kedvezőtlen fordulatnak az oka látszólag az ungi követ taktikailag hibás lépése volt. A városokat nem csupán mint földesurakat vette tekintetbe, de a város és a városi lakosság közti viszonyokra is kiterjeszkedett. Ezt, mint Kossuth irta, „némely követ urak annál nagyobb hibának tartották", mert ez utóbbi kérdés „egészen máshová tartozik, s könnyű lett volna e praemissis annak idejében az industria korlátlan szabadságát ide is kiterjeszteni, itt kivált e szerint megemlítve" azonban „csak kedvetlen visszahatást szülhetett" (kiemelés eredetiben). Bernáth akciója, illetve a városi követek heves tiltakozása „rontá el a dolgot" Kölcsey szerint is, ám a szatmári követ később már arról tudósít, hogy a deputátusok nagy része a fentiektől függetlenül sem szavazhatott volna másképpen, miután utasításuk eleve csak ilyen állásfoglalást tett lehetővé. A jus fornicis kérdése az 1833. augusztus 17-i országos ülésen került újra napirendre. Az elsőként felszólaló Borsiczky István lényegében a Say István által kifejtett gondolatokat ismételte meg. Szorgalmazta a boltnyitási jognak a földesúri jussok közül való kihagyását, illetve a jobbágyoknak ebben adandó kedvezmények felsorolását. Javaslatát a liberális megyei követek nagy része támogatta, a városok deputátusainak álláspontját pedig ez alkalommal is Vághy Ferenc fejtette ki. A soproni követ abból indult ki, hogy a földesurak bolttartási jogának sem a törvényekben, sem az urbáriumokban nincs semmiféle nyoma. Szólt a szóban forgó jog törvénybe iktatásával keletkező monopólium káros következményeiről. Arra is kitért, hogy amikor a kerületi ülésen tárgyalták a kérdést, és a városi követek tiltakoztak az ellen, hogy „mind falukon, mind városokon akárkinek szabad legyen mesterséget vagy kalmárságot kénye szerint űzni", amire sehol a világon nincs példa, a megyei deputátusok „azt gondolván..., hogy itt csak a városi mester emberek java céloztatik, előbbeni akaratjuktól el állottak", és az országos bizottság javaslatára voksoltak. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a királyi városok „oly korlátlan just soha sem gyakoroltak", amely „az egész ország romlására vezetne", s arra, hogy ilyenek ne is keletkezhessenek, mind a városi magisztrátusok, mind a kormányszervek gondosan ügyelnek. A bolttartási jog különben, fejezte be gondolatmenetét Vághy, nem tartozik a királyi kisebb haszonvételek közé, így annak érdemi tárgyalására semmiképpen sem itt, hanem a kereskedelmi munkálat vitája alkalmával kell majd sort keríteni. 144