Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Gyáni Gábor: In memoriam Bácskai Vera (1930-2018)
12 In memoriam Bácskai Vera semmiképpen sem azzal a szándékkal, hogy Jugoszláviába emigráljunk, hanem csak a zűrös időkre merült ez föl és hagytuk otthon a gyereket.” A menedékjog révén számára és sorstársai számára biztosított átmeneti időből évek lettek. 1956 novemberének végén (22-én és 23-án) Kádár Jánosék a romániai Snagovba internálták a követségre menekült Nagy Imre-csoportot, ahonnan Bácskai Vera végül 1958 októberében került haza Budapestre. Azért akkor, mert idehaza előzőleg már bíróság elé állított férje bekerült a Nagy Imre- perbe. Tánczost azonban végül egy külön rendezett perben ítélték el, és csak azt követően, hogy a Nagy Imre-per vádlottjait elítélték, sőt a per fővádlottjait 1958 nyarán ki is végezték. Tánczos perét 1958 szeptemberében tárgyalták. Azért lett a külön per, mert amint az Ember Juditnak nyilatkozó Bácskai Vera elmondja, „a Nagy Imre-perben ő csak körülbelül [...] tizedrangú vádlott lehetett volna, és persze így akartak olyan pert konstruálni, hogy elsőrendű vádlott legyen”. Meg is lett ennek az eredménye: Tánczos Gábort 15 év börtönbüntetésre ítélték a külön perben, és öt év múlva, 1962-ben szabadult egyéni amnesztiával. Ezekkel az eseményekkel a háttérben kell az ekkor is még oly fiatal Bácskai Verát magunk elé képzelni, aki hazatérve végre találkozhatott Éva lányával, egzisztenciális tekintetben ugyanakkor teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Az akkori szokásoknak megfelelően a párt legfelsőbb szintjén hozták meg a munkavállalásával kapcsolatos döntést. A verdikt Bácskai Vera helyét a Fővárosi Levéltárban jelölte ki. 1959-ben kezdett itt dolgozni, és egészen 1976-ig tartott a száműzetése. Korábbra visszanyúló szakmai pályakezdése megtört, a levéltárban meghúzódva azonban folytathatta (helyesebben újrakezdhette) történészi kutatómunkáját. A téma eredetileg is a várostörténet volt, amelynek Bácskai Vera egész életében elkötelezett kutatója maradt. Középkortörténészként önként adódott számára a 15. század vizsgálata, hiszen hazánkban csupán ez időtől lehet érdemben sokrétű városi jelenségről beszélni. Az 1963-ban kandidátusi disszertációként megvédett kutatási téma a mezővárosi fejlődés, amely a Dózsa-féle felkeléssel összefüggésben is számos tanulsággal kecsegtetett. Az 1956 után a debreceni egyetemről kényszemyugdíjázással eltávolított Szabó István, aki komoly kutatási eredményeket ért el ezen a területen is, sokat segített neki a téma feldolgozásában. Vera többször elmondta, hogy amikor - konzultáció végett - felkereste az ekkor már Budapesten élő jeles historikust, Szabó felajánlotta Verának, hogy az általa már kicédulázott levéltári anyagot dolgozza fel ő. így végül megszületett első számottevő munkája, amely az Akadémiai Kiadó gondozásában 1965-ben Magyar mezővárosok a XV században címmel jelent meg. Már ebben a késő középkorra irányuló vizsgálatában is arra a következtetésre jutott, hogy országunk múltjában a mezővárosi fejlődést sajátos hely illeti meg. Tisztán jogi értelemben valóban nem voltak urbanitások az oppidumok,
