Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
Paksy Zoltán: A nagykanizsai zsidóság és a Holokauszt 395 A nagykanizsai zsidóság és a Holokauszt. írta és szerkesztette: Paksy Zoltán. Nagykanizsa, 2014. Nagykanizsa Megyei Jogú Város. 188 p. Paksy Zoltán könyvének végére érve első gondolatunk, hogy maga az alap- gondolat, egy közösségnek, vagyis a Nagykanizsán megtelepedett zsidóknak a történetét szélesebb társadalmi környezetébe ágyazottan és egy hosszabb időintervallumban bemutatni, feltétlenül dicséretes. Dicséretes, mert az utóbbi években publikált történeti munkák egy-egy helyi zsidó közösségről igen gyakran vagy csak a holokauszt tragédiáját írják le, azt is leginkább megemlékezési szándékkal, vagy környezetétől erősen izoláltan beszélik el egy csoport zsidó betelepülő történetét. A maga módján mindkét megközelítés hibás, amennyiben nem segítik elő a zsidók és nem zsidók együttéléséből adódó jelenségek elemzését. Ehhez képest tehát sokkal átfogóbb és reménytelibb vállalkozás a 2014-ben a nagykanizsai zsidóságról megjelentetett mü. A könyvet két jól elkülöníthető részre oszthatjuk, mindkét rész végén egy-egy korabeli dokumentumokból összeállított szöveggyűjteménnyel. A könyv első része a hagyományos helytörténeti elemekkel kicsit kevésbé olvasmányosra sikerült: itt kimondottan a kronológia diktál, és az olvasó néhol már-már elveszik a különböző zsidó családok által megvásárolt, majd továbbértékesített nevezetes kanizsai házak és épületek dzsungelében. Az egyébként körültekintően összegyűjtött helytörténeti és politikatörténeti adatok halmaza ugyanis nem mindig áll össze egységes, olvasmányos történetté. Az embernek olyan érzése támadhat, hogy a szerző nem szeretett volna egyetlen adatot sem kihagyni, elmulasztani. Azonban a könyv elején felsorolt hely- történeti adatok időnként kötőszövet nélküli adathalmazzá válnak, mert mindeközben nincs igazán települési fejlődéstörténet, ami kontextust adna, nincs pezsgő kisvárosi élet, sem helyi, kisstílű dráma, bármi, ami segítene kötni valahová ezen adatok egyikét- másikát. Egészen a 23. oldalig kell vámunk Nagykanizsa városi fejlődéstörténetének első epizódjaira, igaz, a dualizmustól kezdve a szövegben már jól követhető a zsidók és nem zsidók együttélésének főbb mozzanatai. További apróbb hiányosság viszont, hogy a kötet elején elmarad a zsidóság fogalmi meghatározása. Pedig e fogalom sokfajta értelmezési lehetősége (kulturális, vallási vagy épp származási közösség?), és a közelmúlt történész-körökbéli vitái indokolnának valamifajta körülhatárolást. A kötet második felére e hiányosságok javarészt eltűnnek (hiszen az 1930-as évek végén már törvényileg meghatározott az is, hogy ki minősül zsidónak), és igazán értékes és olvasmányos tanulmány következik a vészkorszak helyi vonatkozású eseményeiről, azok történeti hátteréről. Mi több, a múlttal való szembenézés jelentős elemei is megjelennek, és képet alkothatunk a zsidó származású lakók közéletből való kiszorításáról, egyes esetekben megélhetésüktől való tudatos megfosztásuktól, majd gettósításuk részleteiről. Csak a deportáláshoz érve lehet ismét kevés hiányérzetünk a felelősség kérdésének enyhén torzított tükrözése miatt. Urbs. magyar várostörténeti évkönyv XII. 2017. 395-399. p.
