Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
396 Recenziók Ami a részleteket illeti, a nagykanizsai zsidóság helyzetének a helyi viszonyokban történő integrált bemutatása egy helyi aggódó polgár panaszlevelének formájában jelenik meg igazán először a kötetben (12. p). E helyi lakos 1810-ben írt aggódó soraival a zsidó származásúak szerinte túl gyakori belvárosi ingatlanszerzését kifogásolja. Egy-egy ilyen levél sokkal informatívabb, mint a helytörténeti adatok felsorolása, mégpedig azért, mert valódi konfliktusokon keresztül világít rá arra, hogy milyen feszültségekkel járt az egyre terebélyesedő zsidó közösség megtelepedése, vagyonának kézzel foghatóvá válása egy vidéki centrumban a 19. század elején. Ez a levél a kortárs nem zsidó szemlélő hangját hozza a könyvbe, ami egyébként még ma is ritka erény egy helytörténeti jellegű, a lokális zsidó közösségről szóló munkában. További pozitívum, hogy a szerző felvillantja a zsidó származású nagykanizsaiak vagyonszerzésének jogi hátterét is: ekkor ugyanis a magyarországi zsidók még nem voltak teljes jogú polgárok, tulajdonszerzési joguk korlátozott volt, de a nemesi ingatlanok megszerzésére e korlátok nem terjedtek ki. A gazdagabb zsidó betelepülők tehát a helyi nemességtől vásárolták otthonaikat, ezért rendkívül fontos hangsúlyozni a Batthyány család szerepét a nagykanizsai zsidók megtelepedésének és megerősödésének történetében, amit a szerző nem is mulaszt el. Egyedüli kritikai észrevétel lehet itt, hogy a könyv nem említi a zsidók lakóhelyválasztásakor a zsinagógához való térbeli közelséget, ami a szombatfogadással kapcsolatos előírások miatt volt döntő tényező. Az ingatlanvásárlások, vagyonszerzések hátterének bemutatásánál sokkal értékesebb az az adalék, amely a zsidó vallású versenytársak számának növekedése következtében az iparosmesterek között a 19. század első felében megélénkülő piaci versenyt villantja fel. Valamelyest ehhez köthető fontos területe a társadalmi elkülönülésnek a zsidó többségű Kaszinó és a zsidókat maga közé be nem fogadó Polgári Egylet létrejötte, amit a szerző talán nem kellő hangsúllyal említ (40. p). A professzionális verseny és a társadalmi szervezeti elkülönülés szerves egymásra hatása kevéssé jelenik meg a könyvben, pedig ez is a zsidók és nem zsidók közti együttélés korai szakaszának tipikus velejárója. Lényegesen hangsúlyosabbak a békés együttélés epizódjai, illetve a zsidó származásúak részvétele a modernizációban avagy a protekcionista célokat maga elé tűző Védegyletben. Ide sorolható Lőw Lipót rabbi életútja és a városért, illetve a helyi zsidó közösség modernizálása érdekében folytatott tevékenysége (19. p). Némiképp félreértésen alapszik az az állítás, amely a keresztény és az izraelita jótékonysági nőegyletek alapítása közti időbeli különbséget — az izraelita nőegylet korábbi megalakulását - egyfajta társadalmi fejlettségbeli mutatóként értelmezi. A szerző szerint ez „mutatja azt a különbséget, amellyel a zsidóság előbbre járt a polgárosodás és a vagyonosodás terén Nagykanizsán...” (41. p). Ezzel az általánosítással azonban vitába lehet és érdemes is szállni, hiszen e téren inkább a zsidó vallási hagyománynak régóta szerves részét képező adakozási szokások, az elesettekre való nagyobb odafigyelést előíró vallási szabályok hatása lehetett döntő.
