Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
Massimo Superina: Stradario di Fiume 387 riumváltások ellenére Fiume legkisebb utcája a mai napig megőrizte eredeti nevét.8 Talán éppen azért, mert a jelzett összefüggés mára kikopott a köztudatból, a „denevér” elnevezés pedig semlegesnek tűnik. A kötet alapvető problémája, hogy mindvégig tisztázatlan marad a szerző városfelfogása, noha úgy tűnik, elsősorban ajogi és politikai meghatározást vehette mérvadónak. A város fúnkcionalista definiálásának lehetőségére legfeljebb csak félmondatok utalnak, és szintén elmarad Fiume demográfiai fejlődésének, valamint e fejlődés társadalmi hatásainak ábrázolása. Ezzel szemben a szerző kiemelt figyelmet szentel a város közigazgatási határváltozásainak, és látványos, többnyire saját szerkesztésű térképeken jeleníti meg az egykori corpus separatum (1868-1919/20), a Quamerói Régensség (1920-1921), a Fiumei Szabadállam (1921-1924), valamint az Olaszországhoz csatolt részek (1924-1945/47) körvonalait. A határváltozás kérdésének hangsúlyos volta nem tekinthető pusztán véletlennek, kiváltképpen mivel szoros kapcsolatban áll Superina családjának történetével és saját „fiumano” identitásával. A szlávoktól, mindenekelőtt a horvátoktól való elkülönülés szándéka óhatatlanul is végigvonul a köteten. Éppen ezért a szomszédos, a dualizmus ideje alatt horvát területnek számító Sušak nevezetességeinek és főbb utcáinak, köztereinek ismertetése az első fejezeten belül, külön egységben kap helyet. Ennek során nagyvonalakban egyaránt láthatóvá válnak a fiumei és sušaki utcaelnevezések közti (társadalmi, nyelvi és egyes esetekben kulturális) különbségek, de a két város szoros egymásrautaltsága is. Fiume és Sušak egyesítése s így a „mai” Rijeka létrejötte végül azonban csak a második világháború után, a jugoszláv közigazgatás alatt valósult meg 1948-ban. Érdemes megjegyezni, hogy míg a szerző Fiume keleti határának egyértelműen a Rječina (Fiumara, Eneo) folyót tekinti, a nyugati határt már sokkal rugalmasabban kezeli. Noha elismeri, hogy az Isztria felé eső területek sosem képezték a corpus separatum részét, az olasz annexió következtében Fiumével való összeolvadásukat több mint természetes folyamatnak tekinti. Superina azonban a város külső határainak meghúzása helyett inkább a belső körzetek és kerületek elhelyezkedésével foglalkozik. E szempontból a könyv abszolút hiánypótló, mivel a magyar - de akár az olasz - történetírás is elsősorban Fiume városára koncentrál, jóllehet az egykori corpus separatumnak az alközségek, így Plasse, Cosala és Drenova is szerves részét képezték. A szerző kutatásaiból megtudható, hogy ezek a rurális területek nemcsak egyszerűen perifériának számítottak és a közművesítést illetően maradtak el, de számos utca csak a 20. század második felében kapott nevet. Superina munkájában arra a nagyszabású, 1930. évi közigazgatási reformra is kitér, amely 80 új utcát és 17 városnegyedet alakított ki. Ezen körzetek tételes bemutatásából kiderül, hogy az első fedett piacnak otthont adó Braida egy 18. századi járványkórház és egy cukorfinomító (később dohánygyár) között, a Centocelle nevű X. kerület pedig négy, elsősorban munkások lakta zóna körül jött létre, de ugyancsak számos érdekes adalék olvasható a Whitehead torpedógyárat és az egykori Kivándorlási házat befogadó Pioppi ipari negyedről szóló részben. Ezen kívül a szerző sorra veszi a város és 8 Mind az olasz érában használt pipistrelli, mind a szláv/horvát simis szó denevért jelent.
