Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
386 Recenziók A munka három részből áll: a rövid bevezetőből; az utcanév-változásokról, a lerombolt, átalakított városrészekről, az épületek számbavételéről szóló fejezetekből; valamint a korabeli tervrajzokat, hirdetéseket, térképeket és egyéb képi forrásokat közlő részekből. A kötetet a tudományos kritériumoknak megfelelően a felhasznált irodalom és források jegyzéke zárja. A munka törzsét az ABC-sorrendbe rendezett és korszakokra osztott6 utcanevek alkotják. Superina a rendezés alapjául minden esetben az „olasz időből” (1919-1945) származó elnevezéseket tekintette irányadónak, amit a már jelzett, olasz kapcsolatai magyaráznak. Noha a korszakolás alapvetően logikusnak tűnik, mivel a leírások csupán a szerző által leglényegesebbnek vagy legérdekesebbnek ítélt részletekre korlátozódnak, az összefüggések és átmenetek megértése az olvasó számára olykor határozottan nehézkes lehet. A szöveg adatgazdasága ugyancsak nehezíti az olvasást, és a viszonylag letisztult stílus ellenére óhatatlanul a megértés akadályává válik. Különösen, mivel Superina az általa többnyire evidenciaként kezelt információkat inkább csak ismerteti és rendszerezi, azonban elemzésükre és kontextusba ágyazásukra már nem tesz kísérletet. A szerző, mivel nem tekinti feladatának, mellőzi az egyes folyamatok felvázolását, hiányoznak a kérdésfelvetések, és az egyes részleteket sem köti megfelelően össze. Nem derül ki, hogy a multietnikus város tereit és különböző negyedeit az egyes nemzetiségek vagy éppen társadalmi rétegek milyen mértékben és módon használták, vagy éppen milyen építési preferenciákkal, esetleg lakáskultúrával rendelkeztek. Superina hasonlóan kihagyja a fiumei elit, így az egykori podesták7 és a városi képviselőtestületi tagok, a gyártulajdonosok és nagyvállalkozók lakhelyeinek ábrázolásában rejlő lehetőségeket. Az emberek legfeljebb a mellékelt fényképeken tűnnek fel: a kötetben az egyén nem térfelhasználó- és alakító tényezőként, hanem csak mint a döntően politikai beavatkozások elszenvedője jelenik meg. Fiume szervetlen, a történelmi eseményeknek hátteret adó keretként, nem pedig organikus egységként köszön vissza. Az olvasó olykor úgy érzi, hogy a városban végbemenő változások Superina számára inkább láthatatlan óriáscsecsemők spontán építőjátékának véletlenszerűségeit jelentik, mintsem az egyének, a fiumei lakosság, valamint a politikai döntéshozók közt megvalósuló interakció eredményeit. A kötetben így nem a (társadalmi) tér, hanem csupán a mindennapi környezetükből kiragadott helyek, helyszínek ismertetése történik meg. Ebből következik, hogy e két tényező összekapcsolására, esetleg ellentéteik feloldására még csak kísérlet sem történik. Ritka kivétel Luigi Peretti 1867-es országgyűlési képviselőjelölt és a Denevér utca kapcsolatának felületes bemutatása, amelyből megtudhatjuk, hogy a Deák-párti politikust és híveit éjjeli találkozóik miatt „denevéreknek” nevezték, és a gyűléseiknek helyet adó kis sikátort is róluk keresztelték el. Érdemes megjegyezni, hogy az impé6 Magyar: 1918-ig, olasz: 1919-1945, jugoszláv: 1945-1991, horvát: 1991-től. 7 A fiumei polgármester dualizmuskori olasz megnevezése.
