Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Nagy Péter: Bányatelepek a falvak szélén - Az Ózd környéki bányászkolóniák a 19. század közepétől az államosításig
174 Bányavárosok A bányatelepek népességéről az 1910-1930 közötti népszámlálások tudósítanak, mivel erre az időszakra vonatkozóan publikálták a statisztikai kiadványokban az egyes települések külterületeinek demográfiai jellemzőit is. A bányáknak a kohászatnál kevesebb munkaerőre volt szükségük, ami a települések létszámadataiban is megmutatkozik: csupán Somsály lakossága érte el az 1000 főt az 1930. évi népszámlálás idején. A telepek népessége Bánszállás és Vajács esetében viszonylag kiegyenlítettnek mondható, Somsály és Farkaslyuk lakossága azonban meredeken emelkedett. Tehát a vállalat által tervszerűen épített kolóniák lakosságának növekedése viszonylag korlátozott volt, új teleprészek átadása után azonban a beköltözést követően természetesen jelentős növekedés történt. A beköltözők, az ózdi kohászat környékén kialakuló gyári társadalomhoz hasonlóan, etnikai és felekezeti téren is sokszínűséget mutattak.17 1910-ben Somsálybánya és Vajács lakosságának több mint egytizede szláv nemzetiségű volt, és a „tótok”, ugyan kisebb jelentőséggel, de Bánszálláson is jelen voltak. Mindhárom telepen a németek is kimutathatók. A következő években az elma- gyarosodás jellemezte a lakótelepeket is, kivéve Bánszállást, ahol a szlovákok száma 1920-ra duplájára nőtt: a népesség 5%-át képviselték. 1930-ra már minden lakos tudott magyarul az Ózd melletti bányáknál. Az I. világháború idején alakult Farkaslyukon is jelen volt mindkét nemzetiség, 1920-ban például hasonló arányban, mint a régebbi „gyarmatokon”, mivel az új kolóniára a korábbi környékbeli bányásztelepekről költöztek át. Felekezeti értelemben is hasonlóan színes volt a kép. Habár túlnyomó többségük a római katolikus vallást követte, jelentős volt mindenhol a református kisebbség is, és számos evangélikus és görög katolikus is élt ezeken a külterületeken. Az anyaközségekben ezzel szemben magyar nyelvű és római katolikus „őslakosság” élt nagyobb arányban, de a vasgyár és a bányák vonzó hatása őket is érintette, így kisebb mértékben ugyan, de a falvak felekezeti és nemzetiségi viszonyai is módosultak. Ózd környékén az első kolóniát 1861-ben kezdték el építeni Karúban, ahova két év múlva gömöri bányászok költözhettek be. A tíz négylakásos házból álló telep volt Borsod megye első munkásgyarmata is. Az itt lévő bánya azonban a következő évtizedben kimerült, és az egykori bányászok helyét az ózdi kohászatban dolgozók vették át, így innentől fogva nem tekinthető bányászkolóniának.18 A karúi lakótelep építését Bánszállás követte szinte a bánya megnyitásával egy időben, az 1870-es években. Ekkor létesült itt a munkások részére az úgy17 Nagy P. 2016. 18 Csontos-Vass 2001.20-22. p.
