Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Pilkhoffer Mónika: A szénbányászat hatása a városszerkezetre és városképre Pécsett (1852-1945)
162 Bányavárosok kevésbé ellátni. A vállalat a „bölcsőtől a sírig” tartó szociális gondoskodás jegyében a lakóházakon kívül iskolát, élelmitárat, húsfiistölőt, vendéglőt, kórházat, templomot és temetőt is létesített a kolóniákon. A telepszerű építkezés következtében olyan önálló kis városrészek (Pécsbányatelep, Cassian-telep, Ullmann-telep, Újhegy) alakultak ki Pécs keleti peremterületein, amelyek - a rossz közlekedési viszonyok, valamint a bányászok idegen anyanyelve, eltérő mentalitása következtében - csak lazán kapcsolódtak az akkori város életéhez. A kolóniákat a városmagtól nagy kiterjedésű, beépítetlen terület választotta el. A telepek szinte önellátóak voltak: a mai ABC-hez hasonló élelmitárban mindent meg lehetett vásárolni, így a városba csak a nagyobb választék vagy a jobb minőség miatt mentek. Minden bányakerületben működött énekkar, színjátszó kör, tűzoltó egylet; volt focipálya. A kolóniákat egymással és a várossal rendszeresen karbantartott, télen tisztított utak kapcsolták össze, azonban a közlekedés szinte egyetlen formája a gyaloglás volt. A soknemzetiségű telepek lakóinak asszimilációja során először a német vált közös nyelvvé, csak utána a magyar. A kolónia iskolájának - a tehetséges gyerekek kiválasztásával - nagy szerepe volt a DGT személyzeti politikájában: a Társaság ugyanis szívesebben foglalkoztatott saját maga által kinevelt vezetőket. A kolóniák világa tehát mind fizikailag, mind átvitt értelemben zárt volt: aki ide került vagy ide született, nehezen léphette át annak határait.49 Idővel a nyugdíjas bányászok által a kolóniák környékén emelt, két-háromszobás, fürdőszoba nélküli, gazdasági épületekkel rendelkező, kertes családi házak és a DGT szolgáltatási hálózatát kibővítő, ide települt iparosok és kereskedők (cipész, varrónő, hentes, pék) elősegítették a város és a bányatelepek kapcsolatának erősödését. Építőművészi szempontból megállapítható, hogy a DGT által képviselt építészeti igényességet a II. világháború után csak ritkán sikerült megközelíteni. A Dunagőzhajózási Társaság építészetének fénykorát az 1910-es évek jelentették. Azt megelőzően a lakóházak kialakítását elsősorban a funkcionális egyszerűség, illetve az ipari építmények hatása jellemezte. A munkáslakóházak a gazdaságos kivitelezés érdekében 2-4-Ó-8 lakásos, főként földszintes sorházak formájában épültek meg. A tervszerűen kiépülő kolóniák képére kedvezően hatott, hogy az egyes háztípusokat gyakran több lakótelepen is megépítették. A tisztviselőházak a munkásházakkal szemben szabadon álló ikerházak vagy reprezentatív villák voltak. A DGT bécsi építési osztályán készített, a német vidéki házépítészetből merítő Heimatkunst50 és a bécsi szecesszió hatásáról ta49 Szirtes 1999. 57-68. p. 50 A haza fogalmához kapcsolódó, modernizáció-ellenes irodalmi, művészeti irányzat a 19- 20. század fordulóján Németországban, amely a helyi, regionális értékeket, a hagyomány,
