Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Glück László: Só és társadalom: az öt máramarosi város esete
Glück László: Só és társadalom: az öt máramarosi város esete 135 A fő problémát tehát a sókereskedelemmel kapcsolatban az aknai sóvásárlás során tapasztalt visszaélések jelentették, amelyek ellen az öt város lakói oklevelekkel igyekeztek védekezni. A só szállításának további pontjain is akadt azonban nehézség: 1495-ben az uralkodó védelmébe vette a sókereskedőket a sókamarások ellen, mivel azok telente (ismeretlen módon) akadályozták az útjukra induló kereskedőket, illetve a hitelre vásárló kereskedőktől a visszaút- jukon, de még hazatértük előtt hajtották be a vételárat.22 A problémák a későbbiekben sem szűntek meg, amit mutat az is, hogy az öt város nemesei 1517-ben a sókereskedelmük szabadságát annak megsértése miatt külön védlevéllel erő- síttették meg (vásárlás, szállítás, eladás).23 A királyi egyenes adóterheket a sógazdálkodás csak igen gyéren érintette. Időnként előfordult, hogy a lakosok egy bizonyos adókivetésre vonatkozóan vagy egy meghatározott rövid időszakra mérséklést vagy mentességet kaptak a sókamara körüli szolgálatokkal összefüggésben. így 1470-ben Hunyadi Mátyás az akkor kivetett 1 aranyforintos hadiadót (contributio) azzal szállította le külön oklevélben telkenként 60 dénárra az öt város számára, hogy ezt a csökkentett összeget sószekerezéssel kell kipótolniuk,24 1500-ban pedig II. Ulászló a sókamara körül teljesített szolgálataiért mentette fel az öt várost a királyi egyenes adók alól egy évre.25 Sokkal komolyabban érintette a sóbányászat az öt város lakosainak úrbéri terheit, hiszen 1435 óta a városok és a sókamara a huszti váruradalom keretében egy birtokszervezethez tartozott. A sókamarának elsősorban arra volt szüksége, hogy bizonyos fizikai munkák elvégzésére garantáltan sor kerüljön anélkül, hogy a bérmunka piaci kínálatához, illetve árviszonyaihoz a foldesúr- bányatulajdonosnak igazodnia kelljen. Ezekért a munkákért tehát fizetség járt- összegét uralkodói rendelkezések és kétoldalú megegyezések állapították meg időnként -, de a munkaerő biztosítása úrbéri tehernek számított. Ide tartozott mindenekelőtt a sóvágás,26 de a többi aknai fizikai munka is, azután az akna és a sókikötő közötti sófuvarozás, a sóhajózás, illetve - a kincstári sóelosztó hálózat működése idején, vagyis a 16. század első feléig - minden bizonnyal a szárazföldi sószállítás27 és bármilyen más fizikai munka. Az 1600. évi urbá22 DF 275 910. 23 „hac (...) prerogativa condonati habeantur, ut (...) continuis semper temporibus (...) sales levare et educere atque vendere possunt” - Petrovay 1909. 523-524. p. 24 DF 274 895. 25 „ab omni solucione taxarum seu contributionum nostrarum tam scilicet ordinariarum, quam extraordinariarum ac lucricamere nostre” - DF 247 929. 26 DF 212 979.; Glück 2010. 58-64. p. 27 Ilyen szolgálatra utal a szigeti Miklós deák privilégiuma, amelyet 1530-ban Szapolyai János királytól kapott, s amelyben az uralkodó egyebek közt elengedi az évi 300 só szál
