Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Recenziók - Jakab Réka: Bérlőből polgár — Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete, 1748-1848 Ismerteti: Buchmüller Péter
Jakab Réka: Bérlőből polgár - Pápa város zsidó közösségének... 441 ték. Ugyanakkor a városi vezetés, a helyi nemes és nem nemes lakosság, valamint a föl- desúr érdekellentétei közepette a városi zsidók amellett, hogy ki voltak szolgáltatva az ő érdekeiknek, sokszor tudtak előnyt kovácsolni a konfliktusokból, anyagi érdekekből adódó lehetőségekből, így egyre több család jutott zömmel belsővárosi ingatlantulajdonhoz. A zsidó családok bérlőkből tulajdonossá válása annak a folyamatnak, mentalitásbeli változásnak is a részét képezte, amelynek során a racionális, gazdasági érvek fokozatosan felülírták a korábbi esetleges ódzkodást a zsidók egyenjogúvá válásától. Fokozatosan kialakult egy többnyire zsidók által lakott városrész. Ennek hátterében nemcsak praktikus megfontolások, de a korábban meglévő ingatlanviszonyok is szerepet játszottak. A pápai zsidóknak ugyanis elsősorban földesúri ingatlanokat volt lehetőségük megvásárolni, amelyek jellemzően a város közepén, a piactérhez közel helyezkedtek el. (60. p.) A rendkívül gazdag függelékben egy Belsőváros-térkép is található, amely a zsidók tulajdonában lévő ingatlanokat is feltünteti. (291. p.) A térképen kirajzolódik az a néhány utca, ahol a zsidó családok éltek, és az is kiderül, hogy - amint azt Jakab Réka a forrásokra hivatkozva többször hangsúlyozza - nem volt különösebb szegregáció: zsidók és keresztények nemhogy egymás közvetlen szomszédságában laktak, de egymás bérlői, alkalmazottai és alkalmazói is voltak, és sok esetben egy fedél alatt éltek. A földesúr viszonya a zsidó községgel a város egyéb községeihez hasonlóan állandó kompromisszumon alapult, ahol a végső szó mindig az övé volt. A község belső életét úgy próbálta kontrollálni, hogy az elöljáróságokban igyekezett a saját jelöltjeit pozícióba hozni. Ez a tendencia érvényesült a rabbik esetében is. 1846-ban Esterházy II. Károly céljainak egyértelműen Löw Lipót pápai rabbinak való jelölése felelt meg. Löw nemcsak haladó szellemű volt, de a német mellett magyaml is tudott, ami ekkor már igen fontos kritérium volt az akkulturáció felé hajló zsidók és az asszimilációt, magyarosodást támogató földesúr számára egyaránt. (105. p.) Nem volt ez másként az ország egyéb területein sem. Amint Jakab Réka kitűnően bemutatja, az 1846-os pápai rabbiválasztás sokkal többről szólt, mint egy egyszerű tisztújítás. Megjelentek ugyanis azok a problémák, kérdések és ellentétek, amelyek bő húsz évvel később végül a magyarországi izraelita egyház szakadásához vezettek. A város prominens, haladó szellemű és alapvetően jómódú zsidósága Löw mellett volt, míg a mai értelemben vett ortodoxia hívei, nemcsak hogy nem támogatták Löw kinevezését és általában semmilyen vallási újítást, de mindent elkövettek azért, hogy Löwöt ne nevezzék ki rabbivá, illetve miután ez mégis megtörtént, amint lehetett, megkísérelték eltávolítani pozíciójából. Egyértelmű, hogy nem kizárólag hitvitáról volt szó, hanem a zsidóság útja volt a tét: mennyit lehet változtatni a tradicionális életmódon ahhoz, hogy minél inkább hasonuljanak a nem zsidó társadalomhoz, egyáltalán cél lehet-e ez a zsidóság számára. A vitából végül a haladók kerültek ki győztesen, bár a konfliktus megoldódni látszott azzal, hogy Löw Lipót végül Szegeden vállalta el a rabbi hivatalt 1850-ben. (113. p.) Jakab Réka szerint az integráció igen sikeresnek mondható a korszakban. Mint arról korábban szó volt, a gazdasági érdekközösségek hullámzásában a zsidók is megta
