Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Bodovics Éva Judit: Építő áradat. Városfejlődés az árvíz segítségével Eger és Miskolc példáján keresztül
72 Városok és természeti erőforrások A reziliens város A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben induló katasztrófakutatás2 jelenorientáltsága ellenére is megtermékenyítöen hatott a történeti irányultságú vizsgálódásokra. A szociológusok és antropológusok olyan kérdésekre keresték a választ, amelyek megválaszolása a történész számára is haszonnal járhat. Ilyenek például a természeti katasztrófák által gyakorta sújtott közösségek környezethez való alkalmazkodása (adaptivitás), a védekezési mechanizmusok időben változó formái, illetve azok áthagyományozódása a következő generációra, a katasztrófákról alkotott elképzelések, elbeszélések, vizuális reprezentációk, a katasztrófák hatása a közösségre, a veszteség feldolgozásának módjai, segélyezési folyamatok, vagy az emlékezés formáinak kérdése. Valamennyi kutatási téma közös elméleti kiindulópontja az az újnak ható, ugyanakkor meglehetősen magától értetődő hipotézis, hogy a katasztrófák nem pontszerű események, amelyek a közösségek életében, mint a normális körülményektől eltérő zavaró tényezők, időről időre megjelennek. Helyesebb, és egészen új szempontú vizsgálatokhoz vezet minket, ha olyan eseményekként képzeljük el azokat, amelyek okai a múltba nyúlnak, következményei pedig a jövőbe mutatnak,3 részei egy hosszú távú folyamatnak, a társadalom és a környezet együttélésének. Ennek szellemében a modem katasztrófavédelem a kockázat csökkentésének érdekében a településeket és azok környezetét egységes, komplex rendszerekként értelmezi.4 Ahhoz pedig, hogy egy ilyen rendszer hosszú távon is fennmaradhasson, reziliensnek kell lennie, vagyis rugalmasan kell reagálnia a környezeti kihívásokra, miközben a rendszer önazonossága és funkcionalitása továbbra is fennmarad. A reziliencia pozitív előjelű fogalom, a közösségek vagy akár egyének által elszenvedett súlyos, működési zavart előidéző eseményekre adott reakciók együttese, amelyek révén végül visszaáll a sokkhatás előtti „normális” élet.5 Ez az új élethelyzet azonban kisebb-na- gyobb mértékben eltér a korábbitól; a változtatások növelik a közösség vagy az egyén túlélési esélyeit, a veszély elkerülésének képességét, és csökkentik a kockázat kialakulását. 2 A katasztrófák társadalomtudományos kutatásához többek között lásd Hoffman-Oliver -Smith 2002; Favier 2007; történeti kutatásukról összefoglalásként pedig Schenk 2007; Juneja-Mauelshagen 2007. 3 Massard-Guilbaud 2002.12. p. Maga a katasztrófa szó eredete is ezt a folyamatszerűséget hangsúlyozza: olyan esemény, amely a korábbi állapotokban többnyire negatív előjelű fordulatot, változást eredményez. Vagyis egy folyamat következménye, amely elválasztja a korábbi és későbbi állapotot. 4 Dauphiné-Provitolo 2007. A komplex rendszerek tulajdonságairól lásd Holling 1973. 5 Holling 1973; Szokolszky-V. Komlósi 2015.
