Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Balogh Róbert: Város, fa és modemitás Debrecenben 1880-1920
Balogh Róbert: Város, fa és modemitás Debrecenben 1880-1920 51 értékének kiszámításához a kormányzat pontos statisztikai adatokat igényelt, amelyek a várakozás szerint a bevételek és intézkedések nagyobb tervezhetőségét és az erdőgazdaságok nemzetközi összehasonlíthatóságát eredményezték voina.65 Ez a törekvés azonban a helyi érdekellentétek által képezett akadályokba ütközött. Az 1880-as évektől az erdőkataszteri felmérés, majd az üzemtervek készítése nyomán a városi közösségi tulajdon felosztása és annak városi vagy magán- tulajdonná alakítása az 1870-es évek után ismételten fontos napirendi ponttá vált. A 19. század második felének debreceni agrártörténetéről írt összefoglaló tanulmányában Orosz István az alábbi következtetésre jutott: „a szabad polgári földtulajdon Debrecen városában 1774 és 1897 között rendkívül vontatottan alakult ki, sokkal lassabban, mint akár a volt nemesi, akár a volt jobbágyi birtok esetében. Ennek következményei tapasztalhatók a város határában a mangántulajdonú és a közösségi (vagy városi) tulajdonú földek arányának alakulásában is.”66 Orosz István ezen a folyamaton belül kiemeli, hogy még 1909-ben is több városi föld volt, mint magánbirtok. Ezen belül a városi erdők területe azonban drasztikusan csökkent a 19. század második felében: 1856-1876 között 10 000 hold a különbözet. 1876-1880 között a városi erdők területének kismértékű növekedése, majd ugyanilyen csökkenése követi egymást, hogy a 20. század elején a sikeres erdőtelepítések eredményeként mintegy 2000 holddal nőjön a város által birtokolt erdőterület.67 Amint fentebb láttuk, a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben az üzemtervszerü erdőgazdálkodás szempontjából a legeltetés és a szolgalmak jelentették a legnagyobb kihívást. Debrecenben sem volt ritka, hogy nyári szárazság idején az állatokat, még az úgynevezett városi törzsgulyát is behajtották a város körüli erdőkbe, bár a marhatartás elsődleges színtere a Hortobágy volt. Azonban itt is egy állattartással összefüggő probléma, a kaszálók és az ezekre vonatkozó jogosultságok voltak a legfontosabb bizonytalansági tényezők. 1882 őszén, több napos vitát követően a városi közgyűlés határozatot hozott arról, hogy a 600 négyszögölnél nagyobb kaszálóterületek magánkézbe kerülnek. Ez ellen több külsőség, így Bánk és Fáncsika „birtokosságának képviselői” is tiltakoztak.68 Ez a jelenség számos ponton egybevág a debreceni gazdáknak a város másik jelentős, Debrecentől nyugatra fekvő területe, a Hortobágy felparcellázása elleni tiltakozásával.69 Irinyi Károly a gazdálkodó, állattartó városiak, a cívisek világát változásellenesnek ábrázolta, 65 Bedő 1885. 66 Orosz 1997. 109-110. p. 67 Orosz 1997. 114. p; Szemerédy 2009. 143. p. 68 MNL HBML IV.B. 1403.a 7. k. 1882. november 23-i ülés. 69 Irinyi 1997. 336. p.
