Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Műhely - Sipos András: „Viktoriánus feudalizmus” és modem nagyvárosi fejlődés
Sipos András: „Viktoriánus feudalizmus” és modem nagyvárosi fejlődés 377 Az örökjáradék-szedési jogosultság így elsőrendű biztosítékként szolgált hitelfelvételhez, de készpénzért értékesíthető is volt. A járadékra való jogosultsággal mint egyfajta értékpapírral való kereskedés szinte önálló üzletággá vált. Az ezt megtestesítő heritable securities keresett cikké váltak mindazok körében, akik „mindörökre” garantált biztos évi jövedelmet nyújtó befektetési formát kerestek, legyenek ők üzlettől visszavonuló boltosok, özvegyek, egyedülálló nők némi vagyonkával, örökösök, de hasonlóan ideális befektetési formát jelentett ez köz- vagy magáncélokat szolgáló nagy vagyonok gyümöl- csöztetésére is. Az ingatlanpiac fontos barométere volt, hány évi járadéknak megfelelő készpénzért lehet egy már létező jogviszonyba belépni feljebbvalói minőségben. A befektetés vonzerejét csak fokozta, ha a házat közvetlenül nem maga a feljebbvaló, hanem vazallusa, vagy éppen annak vazallusa birtokolta. Ilyenkor még bérlőkkel sem kellett küszködni, fenntartási költségeket és ki nem adott bérleményekkel járó veszteséget sem kellett viselni, csak behajtani a pénzt. A járadékjog készpénzért való eladása ugyanakkor alternatív és gyakran használt tőkebevonási csatornát jelentett azok számára, akik beruházóként, vállalkozóként vettek részt az ingatlan bizniszben. Rodger elemzése megerősíti az örökjáradék-rendszer árfelhajtó szerepét. A dinamikus városnövekedés korában a telkek értékemelkedésének kihasználása a vagyonosodás egyik fő forrásaként kínálkozott, a feljebbvalók viszont ezt csak a járadék megállapításának pillanatában tudták érvényesíteni. így olyan járadékszintet állapítottak meg, amely a telek feltételezett jövőbeni értékét vette számításba, a vazallusi státuszban lévő fejlesztőknek viszont ezt már a következő esedékességkor, azaz a beruházás befejezése és gyümölcsöztetése előtt fizetniük kellett, különben azt kockáztatták, hogy az ingatlant addigi befektetéseikkel együtt elveszítik. Ezért szinte kényszerítve voltak arra, hogy a megszerzett földet vagy annak egy részét immár alájuk rendelt vazallusoknak adják tovább olyan járadék fejében, amely azon felül, hogy eleve garantálja kötelezettségük teljesítését, számukra is megfelelő hasznot eredményez. Egy eredeti tulajdonos által „áruba”, azaz járadékba bocsátott fejlesztési területről így járadékosok egész piramisa szívta le „mindörökre” a garantált jövedelmet, amelynek leegyszerűsített modelljét Rodger a következőképpen ábrázolja [71. p.] (1. ábra):
