Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Rüsz-Fogarasi Enikő: A kolozsvári ispotályok élelmezése a fejedelemség korában
286 Városok és természeti erőforrások komolyan gondoskodtak a szőlő termővé tételéről, a megmunkálás minden fázisát alkalmas időben végezték, és trágyával is megszórták az ültetvényeket.65 A szőlőművelés valójában csupán az első fázisát jelentette a szőlőből származó jövedelem-teremtésnek, hiszen az ispotályok a borkészítés és a borgazdálkodás eredményeként is számíthattak bevételre. A szőlőskertek védelmét az időszakosan felfogadott szőlőpásztorok biztosították.66 A szőlő művelésére vonatkozó számadások nemcsak gazdaság- és gazdálkodástörténeti jelentőséggel bírnak, hanem éghajlattani szempontból is fontosak.67 A veteményeskertben történő gazdálkodásról tudjuk a legkevesebbet, hiszen ehhez nem volt szükség nagy anyagi befektetésre, ezért viszonylag kevés nyoma maradt a számadásokban. Az ispotályház mellett és a majorokban foglalkoztak vetemény-termesztéssel, de nem jegyezték fel, hogy mit és mennyit vetettek vagy ültettek. Arról viszont szétszórt adatok tanúskodnak, hogy milyen zöldségek kerültek ki a saját kertekből. Amikor az ispotályban lakók élelmezéséről írnak, a megvásárolt élelmiszer mellett a saját gazdálkodásból származó terméket is megemlítik.68 A feljegyezésekből kiderül, hogy a zöldségkertészetben a korszakban elterjedt, az éghajlatnak megfelelő módszereket alkalmaztak. Kolozsváron, ahol hűvös volt a tavasz és gyakoriak a talaj-menti fagyok, csak úgy lehetett hatékonyan zöldséget termeszteni, ha palántákat ültettek ki a kertbe. A palánták használatát a számadások bizonyítják,69 ugyanis piaci beszerzésüket több alkalommal feljegyezték. A majorokban nemcsak zöldség termett, hanem állatokat is tenyésztettek. Ezekről felfogadott szolgák gondoskodtak, akiket az ispotálymester szegődtetek, és az ispotály bevételéből fizették őket. Az egyezség általában hosz- szabb időre szólt, legtöbbször kántoronként, azaz negyedévenként fizettek terményben vagy pénzben, esetenként bizonyos javakat vásároltak nekik (ruhát, lábbelit). A számadások juh-, csorda-, disznó-, tehénpásztoroknak kifizetett összegeket tartalmaznak.70 A gabonaföldek kisebb részét dolgozták meg az ispotályok. A földek jelentősebb hányadát szakmányba adták, az intézmény a megegyezett részt kapta 65 A Szent Erzsébet 2010. 153, 154, 172. p. 66 A Szent Erzsébet 2010. 89, 121, 193, 210, 247, 380, 396, 403, 440. p; A Szentlélek 2006. 149. p. A kolozsvári szőlő útját Jeney-Tóth Annamária elemezte; ez az út mind az egyéni, mind az intézményi szőlősgazdák esetében megegyezett. Jeney-Tóth 2009. 77-97. p. A bormérés és kocsmáltatás kérdésével Kovács Kiss Gyöngy is foglalkozott. Kovács Kiss 2001. 13-19. p. 67 Kiss 2009. 315-339. p. 68 A Szentlélek 2006. 84. p. 1608/ „Attam kalácsot mely ugyan övék volt.” 69 A Szent Erzsébet 2010. 50, 139. p. 70 A Szent Erzsébet 2010. 24, 25, 177, 201, 352, 372, 396. p.
