Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)

Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Kalocsai Péter: Az ikervári vizi erőmű hatása a nyugat-dunántúli városfejlődésre (1895-1914)

192 Városok és természeti erőforrások tás: „A képviselők majdnem teljes számban megjelentek s a karzat, a mely más alkalommal kongani szokott az ürességtől, zsúfolásig megtelt érdeklődő városi közönséggel. Az érdeklődés központja természetesen a villamos-ügy volt; ez képezte a különféle pártok szellemi erőpróbáját. Különféle pártokról szólunk, mert a városi közgyűlésen még nem volt rá eset, hogy e pártok jelenléte ennyire kidomborodott volna, mint ez alkalommal.”143 Az egyes pártok, csoportok nem a villamosítás és a villamosvasút ellen voltak, hanem a megvalósítás módjában képviseltek eltérő véleményt, például abban, hogy az elektromos áram- és a gázszolgáltatás egy cégben egyesüljön-e. A radikálisok a szerződések elutasítá­sát, valamint azt javasolták, hogy a város maga létesítsen elektromos művet, ezt azonban a közgyűlés elvetette.144 A helyi sajtó Sopron fejlődése szempontjából óriási jelentőségűnek tartotta a megállapodást: „Sopron ezentúl villamos erővel halad a fejlődés útján”; „ Ha eddig gőzerővel haladtunk, most a modem kor igazi csodájával, villamos erővel fogunk fejlődni.” - írta a Sopron 1897-ben.145 Batthyány Géza és érdektársai a soproni elektromos műveket a VEMR- rel szerződéses viszonyban álló külön részvénytársaság formájában tervezték megvalósítani. Az energiaforrás közössége - az ikervári vizi erőmű - minden­féleképpen összekötötte a vállalkozásokat. A soproni és a szükséges ikervári beruházások finanszírozásához sikerült belga és francia tőkét bevonni. 1898. április 30-án megalakult a Soproni Világítási és Erőátviteli Rt. (SVER), amely az elektromosáram- és a gázszolgáltatást egy cégbe olvasztotta össze. Az rt. elnöke Batthyány Lajos gróf lett, az igazgatósági tagok között helyet kapott Edelmann Sebő és Gothard Jenő is. Az új cég már nem a helyi polgárok tőké­jéből jött létre. A SVER a világítás terén monopolhelyzetbe került Sopronban. Még az évben felépült az áramfejlesztő központ, és december végén megindult az áramszolgáltatás, amelyet az ikervári elektromos fővezeték átadásáig gőz­erőre alapoztak. Szombathelyhez hasonlóan Sopronban is részben légvezeté­kek, részben pedig földalatti kábelek kiépítését írták elő.146 Összehasonlításként megjegyzem, hogy a térség jelentősebb városai közül Pozsonyban 1901-től, Székesfehérváron 1902-től és Győrben 1904-től van elektromos áramszolgál­tatás.147 143 Városi közgyűlés. SN, 1897. okt. 31.9. sz. 3. p. 144 Városi közgyűlés. SN, 1897. okt. 31.9. sz. 2-5. p. 145 Villamos erővel. S, 1897. okt. 31. 250. sz. 1-2. p. 146 Gebhardt 1898. 9. p; Kalocsai 2008. 70. p; Schindler 1942. 11-14. p. 147 Thirring 1912. 436-437. p, Borovszky kötete szerint Pozsonyban 1902. január 1-jétől van villamos áramszolgáltatás (Borovszky 1904. 138. p.) - Thirring müvében 1901-től (Thirring 1912. 436. p.)!

Next

/
Thumbnails
Contents