Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában
Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában 137 ráckevei koronauradalom lecsapolási munkálatainak hatására - végül az 181 Cles évek végén született tanácsi döntés. A város a költségekre hivatkozva vonakodott elkezdeni a munkát, de József nádor és a felettes hatóságok kívánságát teljesítenie kellett. A felettes szervek különösen akkor kezdték el sürgetni a teljes víztelenítés megvalósítását, amikor 1816-ban a Nagy-mocsárban lévő egyik tavat Buda lecsapoltatta ugyan, de az árok felett létesített hídról, amin a Budafok irányába menő postaút keresztülhaladt, kiderült, hogy veszélyes. Pest- Pilis-Solt vármegye külön tiltakozott a nem megfelelően megerősített hídtöltés miatt, illetve mert a tervezési hibák következtében a hidat gyakran elöntötte a viz. Buda végül 1820-ban kezdett hozzá a két mocsár teljes víztelenítési munkáihoz. A vízlevezető árok kiásására egy ácsmesterrel szerződtek, aki a vízfolyás felett átívelő négy nagyobb és két kisebb híd megépítését is vállalta. A tervek elkészítésében Baczó József városi mérnök mellett az Építési Főhivatal (Landesbau Oberdirection) mérnöke, Öery Dániel is részt vett. Az így kapott 71 új parcellát 1822-ben értékesítették rétként. A jövőbeni tulajdonosokat három év adómentesség ígéretével ösztönözték licitálásra. A réteket az értékesítéssel egy időben, minőségük alapján az ötödik, vagyis a legkevesebbet fizető adózási osztályba sorolták be. Az adómentes három év lejárta után azonban a város magasabb kategóriába sorolta át a telkeket. Az olcsó réteket elsősorban a kevésbé tehetősek vették meg, akik becsapva érezték magukat az átsorolás miatt. Hamar kiderült az is, hogy Buda városa kötelezettségvállalása ellenére nem gondoskodott a vízelvezető csatornák rendszeres karbantartásáról és tisztításáról, de az ügyben keletkezett beadványokat olvasva a víztelenítési terv és a kivitelezés sem lehetett tökéletes. Egy Buda város Gazdászati Bizottmányához 1843 őszén benyújtott panasz szerint a lecsapolás óta nem sok hasznot hozott a terület: minden tavasszal elöntötte a viz, ezért az év nagyobb részében mocsárhoz hasonlított, így leginkább nádat, gyékényt lehetett vágni, vagyis állításuk szerint a semmi után fizették az adót.21 A városi tanács 1829-ben felszólította Baczó József városi mérnököt a probléma megoldására, de az ő művégpontját jelölik, amely a Nagy-mocsár vizét a Hosszú-mocsárba vezette. A H és az M pontok pedig a vizet a Hosszú-mocsárból a Dunába vezető csatornát mutatják, amely a budafoki sörház szomszédságában ömlött a folyóba. BFL XV. 16.a 206/61; BFL IV.1002.n Nr. 13. Szerződés a Nagy-mocsár levezető árkáról Joseph Mändllel (1788. április 14); BFL XV. 16.a 206/29 (1788), XV.16.a 206/49 (1819). Ugyanekkor a Kis-mocsár területét 81 holdnak mérték. 21 BFL IV.1002.n sz. n. Buda város szerződése vízlevezető csatornáról és hidakról Matthias Biglbauer ácsmesterrel (1820. november 20). Baczó Józseflevezető csatornához készült tervét a felette ívelő híddal lásd BFL XV. 16.a 206/39. BFL IV. 1003.b. Akták: 1829. február 10, március 20, július 2., 1854. április 1. Jegyzőkönyv Buda város Gazdászati Bizottságának üléséről (1843. szeptember 6.), Leithold Lőrinc budai polgár Buda város Gazdászati
