Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában
134 Városok és természeti erőforrások lentőséget tulajdonított volna ezeknek a természeti képződményeknek, hiszen nem értek fel egy kőbányával vagy szőlővel, de egészen az említett időszakig nem érezték különösebb szükségét a teljes felszámolásuknak. A budai mocsarak hasznosítása A három mocsár egészen a lecsapolásig és a parcellázásig a város tulajdonában maradt. A visszafoglalást követően a jó minőségű, tágasabb legelők a budai várparancsnok és a katonaság kezébe kerültek, így a városlakók ott legeltették állataikat, ahol tudták: a tabáni lakosok marháikat és juhaikat például a Nagymocsárban, amelynek használati joga a 18. században kizárólag őket illette. A tabáni rácok egyébként évente fizettek a városnak a juhok legeltetéséért.'3 A Nagy-mocsárban lévő szabad vízfelületek ezen kívül fontos itatóhelyként szolgáltak, a mindenkori haszonbérlőknek tevékenységüktől függetlenül biztosítaniuk kellett a zavartalan itatás lehetőségét. A városi tanács számára csekély, de állandó bevételt is hoztak a határban lévő mocsarak, mivel azokat a Gellérthegy alatti két kis szigettel együtt évenként bérbe adta nád- és gyékényvágásra, valamint a fű kaszálására. A nádat és a gyékényt a század folyamán még rendszeresen használták: a nádat tetőfedésre, a gyékényt pedig a vályogtéglákhoz, illetve a falak, nyílászárók réseinek tömítésére. A mocsárból nyerhető építőanyagokra elsősorban a Tabánban lakó szegényebb rácok szorultak rá, ezért nem meglepő, hogy a nádvágás és kaszálás jogát többnyire rácok vették bérbe.13 14 Ezzel szemben a mocsár élőlényeinek gyűjtését senki nem korlátozta, a szegények itt kedvükre halászhattak, foghattak rákot vagy a böjti ételnek tekintett teknőst, békát, szedhettek, valamint ehető növényeket. A helyőrségi és városi orvos, Lorenz Stocker könyvecskéjéből tudjuk, milyen fontos szerepet töltöttek be a vizes élőhelyekről származó állatok azoknak a városi szegényeknek az étkezésében, akik a legolcsóbbnak tekintett marhahúst sem engedhették meg maguknak, s egyébként a földeken, szőlőkben fogott pockokat sem vetették meg.15 Különösen akkor érthetjük meg, mekkora jelentősége volt a határban lévő mocsaraknak a szegények számára, ha tekintetbe vesszük, hogy a magisztrátus a halászcéhen kívülieknek megtiltotta a Duna vagy a Császár fürdő melletti Malom-tó halainak halászatát. Ráadásul a budai halászok a folyó vízfelületén a pesti céhvei osztoztak, így csak a folyó meghatározott szakaszain vethették ki hálóikat, amiből gyakran származott konfliktus. A Rákóczi-szabad13 Gera 2014. 21-23. p, 52-55. p. 14 BFLlV.1002.nNr. 12-13. 15 Stocker 1711. 38. p; Gera 2014. 203-212. p.
