Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában
Géra Eleonóra: A budai mocsarak eltűnésének nyomában 135 ságharc utolsó éveiben a dunai halászati jogra újabb jelentkező akadt, ugyanis a pozsonyi klarissza apácák a nyulak-szigeti kolostor jogörököseiként magukénak követelték a sziget körüli vizek feletti rendelkezés jogát. A budai és a pesti halászcéhek, amelyek a török kiűzését követő időktől kezdve itt közösen halásztak, sőt vizafogót létesítettek, pozícióik megőrzése érdekében az erőszaktól sem riadtak vissza, és elkergették az apácák megbízásából érkező komáromi halászokat. A középkori eredetű kiváltságaikra hivatkozó apácák a budai várparancsnok segítségét kérték, mire az kirendelte embereit a szigethez közel vizát fogó pesti halászok ellen. A budai és a pesti halászcéhek képviseletében a két város a felettes hatóságok elé vitte az ügyet, sőt bekerült az országgyűlés elé tárt sérelmi pontok közé. A klarisszák ugyancsak a rendek elé tárták a nyulak- szigeti vizafogó birtoklásának ügyét, amit végül Eleonóra királyné 1711 -ben kiadott adománylevele a városok javára döntött el.16 A legnagyobb bevételt azonban mind a város, mind a bérlő számára a sal mirabi Iis, egy különösen értékes magnéziumsó, az úgynevezett glaubersó kitermelése hozta. A glaubersónak egészen a 20. század elejéig általános gyógy- erőt tulajdonítottak, amely a szervezet méregtelenítése révén, hashajtó hatásának köszönhetően fejti ki jótékony hatását, és ennek következtében sokáig a legkeresettebb gyógyszeralapanyagok közé sorolták. A budai glaubersós vizek felfedezését sokan a 19. század derekára teszik, ez azonban nyilvánvalóan tévedés. Mint korábban említettem, Franz Schams 1822-ben kiadott, Budáról készült leírásában már írt erről a vízről. Buda városa ennél jóval hamarabb felismerte a Nagy- és a Kis-mocsár rejtett kincsének értékét, mivel a 18. század utolsó harmadából megmaradt szerződések szerint a glaubersós mocsári talaj kitermelésének jogát a fű- és nádvágáséval egyetemben bérelni lehetett.17 A kitermelési jogot tartósan dr. Joseph Österreicher budai patikus szerezte meg, a város talán az ő kérésére készített 1802-ben részletes felmérést a keserűvizek forrásairól és ezek hasznosításáról.18 Az 1780-as évek végén Österreicherrel kötött szerződésből, különösen ennek tiltó rendelkezéseiből több érdekességet megtudhatunk a két budai mocsárról: például engedély nélkül vertek itt tanyát a nincstelen kitaszítottak, sőt valószínűleg egy darabig illegális italmérés is működött. A 18. század második felétől a mocsarak felszámolását sürgetők egyik gyakori érve volt, hogy a mocsarak kívül esnek a hatóságok látókörén, ezért csavargók, rablók, gyilkosok vernek ott tanyát. Ha nem is rablók és gyilkosok, de a társadalom peremén élők vélhetően a budai mocsarakban is meglő ÖStA KA HKR Protokoll Expedit 1709. Jul. Nr. 335. (Bd. 458. föl. 704-705.); Gera 2016. 172. p. (802. sz.); Nagy 2016. 43. p, 57-58. p. 17 BFL IV.1002.n Nr. 12-13; Schams 1822. 575-576. p. 18 BFL XV.16.a 206/44. (1803)
