Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Gulyás László Szabolcs: Írott szabályok és íratlan normák a 15-16. századi mezővárosi kereskedelemben
46 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben lett.87 Szatmáron 1607-ben senkinek nem volt szabad idegen bort befogadni, az pedig, aki helyi polgár volt ugyan, de „az várossal mindenekben egyet nem tart” - itt valószínűleg arra gondoltak, hogy az illető tisztességes életű, szabálykövető polgár volt - szintén nem árulhatta a borát szabadon.88 Szombathelyen a 17. század elején a borkereskedelem felügyeletére bormestereket (máskor: „Akollo mestereket”) választottak, akik a csaplárokat is ellenőrizték. Az 1608. évi statútum alapján két bormester volt, akik egy hónapig viselték hivatalukat. Aki a borát szabálytalanul árusította, meszelyenként egy forintnyi bírságot volt köteles fizetni, amelynek kétharmad része a várost, egyharmada a bírót illette. Ugyanakkor, amennyiben a bíró a kérdésben a szabálysértő felé elfogult magatartást tanúsított, a város a dupláját hajthatta be rajta. Azt is előírták, hogy a bor mérése során az országos akót kell használni, a bor seprője pedig a városé lett.89 1611-ben tiltották az engedély nélküli bormérést, és pontosan felsorolták azt az öt személyt, akinek joga volt a településen a bor árulásához. Az 1614. évi statútum alapján az akózás után a borokat megpecsételték.90 A mádi falukönyvbe 1614-ben beírt úgynevezett „tállyai törvények” is rendelkeznek a borkereskedelemről. Ha valaki idegen bort árult a településen, jelentenie kellett a bírónak, és 25 dénárt volt köteles fizetni utána, ha ezt nem tette meg, 12 forint volt a büntetése. Az pedig, aki megvette tőle ezeket a borokat, 6 dénárt volt köteles fizetni, amit a templom épületeire kellett fordítani.91 Ár, mennyiség, minőség: a középkori mezővárosi „fogyasztóvédelem” Több mezővárosból van adatunk árszabályozásról, amely a nyerészkedésnek, a méltánytalan kereskedésnek próbált gátat vetni. Ezt olykor a minőségi kérdésekkel is összefüggésbe hozzák, amit sokszor a termék előállításának folyamatáig visszavezetnek. A már említett 1548. évi szigeti statútum például rendelkezik a mészárosok által árult hús, illetve a vargák által árult termékek (cipellő, saru stb.) és javítások (például fejelés) dénárban meghatározott áráról. A szűcsök a „köntös subát”, a térdig érő, nagyobb bőrökből készült subát, a 87 KOLOSVÁRY-ÓVÁRY 1885-1904. III. 571-572. p. 88 KOLOSVÁRY-ÓVÁRY 1885-1904. III. 578. p. 89 KOLOSVÁRY-ÓVÁRY 1885—1904. V/2. 116-117. p. A bormesterekkel kapcsolatos rendelkezést a későbbiekben is rendszeresen megismételték. Lásd például uo. 129-130. p. 90 KOLOSVÁRY-ÓVÁRY 1885-1904. V/2. 130. p. 91 KALMÁR é.n. 152. p.
