Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Fábián Borbála: A közvilágítási norma: az utcavilágítás mint társadalmi elvárás a 19. századi magyarországi városokban
Fábián Borbála: A közvilágítási norma: az utcavilágítás mint társadalmi... 183 tesz, hogy esténként a gázlámpák ismét világtalanságra vannak kárhoztatva ma híresnevezetes »gyufa-gazdálkodás« által, melyre a közgyűlés bölcsessége is ráütötte a pecsétet. Ha már ezt tették, akkor kötöttek volna az éggel is kontraktust, hogy arculatát ne tartaná ilyenkor rendesen felhők gyászfátyollal bevonva, minek folytán a hold derengő világít a naptáron kívül még csak sejteni sem lehet. Vajh! meddig fogunk még e nyaktörő sötétségre kárhoztatva lenni, mi birkatürelmű szegediek!”33 A másik probléma az időjárás változása volt, tehát ha felhős volt az ég, akkor a Hold nem világított. Például Nagyváradon 1870-ben így panaszkodtak: „Szerdán éjjel oly sötétség volt utcáinkon, hogy az egymás mellett haladók sem láthatták egymást. Ezt a fel leges, borult idő, s a lámpagyújtogatók naptárkodása idézte elő, kik ebből hihetőleg holdvilágos éjjelt olvastak ki. Az egész városban alig volt néhány lámpa meggyújtva, s miután a hold sem illuminált, természetes dolog volt a pokoli sötétség. Ideje volna már egyszer, hogy a lámpagyújtók ne a naptár szerint induljanak.”34 Vidéki újságírók a 20. század elején már szégyennek tartották, hogy városukban kalendáriumi világítás van.35 A „vezetékes” közvilágítás, vagyis a gáz és a villanyvilágítás esetében léteztek a féléjjeli lámpák, amelyek csak 11 vagy 12 óráig égtek. Az 1890-es években a városok lakosságát is érdekelte, hogy mikor kellene a lámpáknak égniük, ezért több vidéki város újságja is megjelentette, illetve a légszeszgyárak kiadták az adott évi „világítási naptárat”. A világítási naptárak racionalizálása a későbbiekben azt jelentette, hogy a kőolaj lámpák világítását takarékossági okokból a gázlámpákéhoz igazították, így történt ez például Szegeden.36 A 19. század végén a légszesz közvilágítás átlagosan nagyjából 2000 órát világított évente, a legtöbbet Szombathelyen (3000 óra fölött), a legkevesebbet 33 Szegedi Híradó, 1870. 3. p. 34 PÉTER 2012. 35 A Bajai Hírlap 1902-ben így írt: „ami a közvilágítást illeti félve szólunk. Félünk ugyanis, hogy valahogy elolvassák a városon kívül is, hogy kalendáriumi világítás van Baján, a több mint 20 000 lelket számláló iparos és kereskedő városban, olyan világítás tehát, amely ráparancsol a holdra, hogy amikor sütni kell, akkor ne merészeljen felhő mögé bújni, mert sötétség borul a városra és engedni nem a légszeszlámpa van hivatva hanem a hold, bizonyai azért mer az Isten oly célból teremtette, hogy világítson éjjel, hát feleljen is meg rendeltetésének és töltse be hivatását. Azt mondják hogy sötét estéken több láng ég és hamarabb gyújtják meg a lámpákat, de ki tehet róla hogy a Belváros legélénkebb utcáján vizsgálják hogy sötét van-e, ott, ahol kirakatok és üzlethelyiségek is világítanak és vajmi ritkán sütik ki, hogy vaksötét az este.” Bajai Hírlap, 1902. nov. 23. 1. p. 36 „A bizottság a kőolajlámpák holdvilágos éjjekeni fölgyujtását fölöslegesnek tartván, itt az által vélne megtakarítást elérhetni, ha a kőolaj lámpákat a légszeszvilágítással egyöntetűleg szabályoztatnék”. Szeged szabad, 1888. 95. p.
