Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Homoki-Nagy Mária: Az erkölcs, a jog és az igazság viszonya a dél-alföldi mezővárosok életében. Egy szentesi per tanulságai
154 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben anyja kenyerére 1833-ban költött összeget tartalmazza.39 Ez meg sem közelíti azt, amit az özvegy mostoha követelt tőle. Molnár Sára tanú állítása szerint „mint kenyérsütőgető ő tartotta Kenyérrel Antal János házát a múlt 1833dik és 1834dik Esztendőkben — olly formán, hogy Antal János az elhordott kenyerekért részint pénzzel fizetett - egy részét pedig természetben vissza adta.”40 Az özvegy által követelt kölcsönök közül a felperesi tanúk egyedül a ház vételáráról tudtak nyilatkozni. A házat Antal János a napával együtt alkudta meg Siprikó Kiss Istvántól, „de az árát u.m. 180 forintos kész pénzt [...] csak az öreg asszony [...] adta meg a tanúnak.” Antal József, az alperes öccse azt vallotta, hogy a házat 180 forintért a mostoha vette, „de ezen pénzből 100 forintot az Édes Attyok adott házra a mostoha kezibe, ezt a tanú beteg ágyába hallotta az attyától.”41 Az alperes a felperesi tanúk közül kettővel szemben kifogással élt, mondván haragosai, egyébként pedig csak hallomásból tudják, hogy az özvegyasszony mit fizetett neki. Az adóssági pereknél a hitelezőnek vagy adóslevelet, vagy legalább két tanú egybehangzó vallomását kellett csatolnia, ha az általa indított pert meg szerette volna nyerni. Adóssági pert egyébként is csak akkor lehetett indítani, ha a követelés lejárt. A keresetlevélből és a felperesi iratokból csak az állapítható meg, hogy az özvegyasszony pénzt követelt az alperestől, de arról nem ír, hogy pontosan mennyit, mikor és milyen feltétellel kölcsönzött. Valójában még a ház árával kapcsolatban is csak az bizonyított, hogy az eladónak az özvegyasszony fizette meg a 180 forintot, de hogy ezt milyen pénzből tette, ténylegesen kölcsönöz- te-e az alperesnek, az nem derül ki sem a felperesi válaszokból, sem pedig a két perlekedő tanúinak vallomásaiból. A felperes által felsorolt többi kölcsönről sem lehet pontosan megtudni semmit. A per iratait olvasva viszont megállapítható, hogy olyan mély ellentét volt a mostohafiú és a mostohaanya között, hogy kibékítésük szinte elképzelhetetlen. Valójában nem arról szólt a per, hogy hol lakik a mostohaanya, hiszen minden tanú bizonyította, hogy az alperes házában volt egy szobája. De az is kiolvasható a fennmaradt iratokból, hogy az özvegyasszony mindig szidta, „mocskolta” vejét, s amikor az megharagudott, s ki akarta rakni a házából, visszakönyörögte 39 CSML Szentes V.l 15.a 46/1839. első alperesi felelethez csatolt bizonyíték Nr 2. .1111. Az naponkénti jegyzőkönyvnek foglalatja. 40 CSML Szentes V.l 15.a 46/1839.„C” 1838. július 28. Müller Ignátz főszolgabíró és Beliczay Pál esküdt által hitelesített tanúvallomások. 41 CSML Szentes V.l 15.a 46/1839. „B” 1838. június 25. Jurenák József tanácsbeli és Veress Károly segédügyész által írásba foglalt tanúvallomások.
