Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)

Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Nagy Janka Teodóra: "Ítéltetett Makó Város Bírája és Tanácsa által…" Normakövetés és normaszegés Makó népi jogéletében (1781-1821)

Nagy Janka Teodóra: „ítéltetett Makó Város Bírája és Tanácsa által.. 127 tárral fenyegető Seres Ferenc minden jószágát elárverezték az eset előtt három esztendővel kétszeri dobszóval az egész városba közhírré téve - „Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.”) A városi bíróság gyakorlata megkülönböztette az istenkáromlástól a károm­kodást, amikor az elkövető nem Istent, nem a szenteket, nem a szentségeket szidalmazta, hanem mást káromolt. Észrevehető, hogy amíg az istenkáromlás elkövetői között gyakrabban találunk férfiakat, időszakunkban a káromkodás­sal vádoltak között nagyobb számban vannak nők. Mint például Maráczi Kata, aki „disznóiul termettnek” nevezte szomszédasszonyát, vagy az a bába, aki „a Bábaságbul részeges és káromkodó voltáért el tiltatott.” Az istenkáromlás és a káromkodás sajátossága volt, hogy egy-egy ügyben gyakran összekapcsolódtak a büntető és polgári ügyek határán mozgó olyan cselekményekkel, mint a be­csületsértés (becstelenítés) vagy a verekedés, illetve testi sértés. 2. Lopás A városi bíróság járt el a baromfiak eltűnése miatt előterjesztett panaszok eseté­ben is.14 Bereczki Pálné azt sérelmezte, „hogy még az elmúlt nyáron adott nékie Csatlósné 3 Ludat, 1 Gúnárt, 2 Tojóst Takács munka fejébe, mindenik Ludnak a jobb lába jobb felöl hasított.” Figyelemre méltó, hogy a sértett bizonyítékként egy közösségi szokásnormára hivatkozik: „A gunámak még azon fölül a farka is el van véve.”15 A tényállást a bíróság előtt szóban röviden az alábbiak szerint összegezte: „Ezen 3 Ludja tegnap múlt 2 hete hogy elvesztek. Ma hajnalban pedig meg találta kettejit - u.m. 1 Gúnárt és 1 Tojót a Sánta Dorsza padlásán. Bizonysága a Csatlósné Menyecske Leánya Kis Mihály felesége, aki az előtt is esmerte a Ludakat, mert ök nevelték azokat, s azt is tudja, hogy Bereczki Pálnénak adta a Napa a 3 Ludat 3 forintba.”16 Márton napján már jóval túl, 1806. november 29-én Borzinka István és Er­dei János strázsák Maki Pétemé elveszett ludaiból laktak jól. Burunkai Mi­Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét. Ne legyen néki a ki kegyelmet mutasson iránta, és ne legyen, a ki könyörüljön az ő árváin! Veszszen ki az ő maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök! Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjának bűne el ne töröltessék!” (Zsolt. 109, 6-14.) 14 A kár csekélységére való hivatkozással a nyírbátori úriszék „ illetlenségnek " tartotta, hogy „ilyen csekélységgel” alkalmatlankodjanak nála, s alacsonyabb fórumok elé utalta a ha­sonló ügyeket. KÁLLAY 1985. 385. p, 1996. 15 NAGY 1994. 16 ML Makó V.lOl.b.l. 1805-1807. 104. p.

Next

/
Thumbnails
Contents