Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán
Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán 111 építése után13 a tanács a gyalázkodókat, káromkodókat a szegényház megsegítésére fizetendő bírságra ítélte, ami az intézmény egyik legjelentősebb bevételi forrásává vált, időnként a bevételek harmadrészét is meghaladta. A bevételek második harmada rendszerint a különféle perselypénzekből származott. A nagy gyűjtőpersely körbehordozására egy szegény asszonyt (Pixengeherin) fogadtak fel, aki heti 12 krajcár fizetségért és némi kosztpénzért adományokat gyűjtött. Felállítottak egy perselyt az intézmény épületében, s a város fogadóiban is elhelyeztek további perselyeket, bár ezekből elenyésző összegek folytak be. A fennmaradó harmad az említett alapítványok kamataiból, kisebb magánadományokból és egyéb bevételekből tevődött össze. Az adakozók között egyetlen testületet találni, ez a pékek céhe, amely több éven keresztül segítette a gondozottakat. A kegyes városlakóktól kapott szőlők termését részben a személyzet fogyasztotta el, de inkább eladták. Valamennyi pénz befolyt a kasszába a szegényházban elhunytak ruhaneműinek értékesítéséből is. Az intézmény vállalta a legszegényebb városiak, időnként katonák hozzátartozóinak temetési költségét, ez általában 1 Ft 39 krajcárra tehető. A tanács évente tizenöt-húsz szegény sorsú elhunyt temetéséről gondoskodott. Arra is akadt példa, hogy egy a Vízivárosban elhunyt asszony holttestének beszerelésének költségeit (1 Ft) fizette ki a szegényházi felügyelő a rokonok helyett. Esetenként a létesítmény falain kívül élő rászorulók számára ruhához való lenvásznat is kiutaltak. A szegényházba került szerencsétlenek jelentős többsége a kórházba felvettekhez hasonlóan ugyancsak a nők és a gyermekek sorába tartozott. A gyámolítottak létszáma a kezdeti években tizenöt körül alakult, de az 1720 körüli esztendőkben már a huszonöt főt is meghaladta. A nagy halandóság következtében az ápoltak viszonylag gyorsan cserélődtek. 1715-ben például a létszámuk havi tizenkettő és húsz fő között váltakozott, s tizenkilencen hunytak el. A szegényház felosztása megfelelt a korabeli szokásoknak: anyák szobája, betegszoba, férfiszoba. A betegekről egy ápolónő és egy sebész gondoskodott, akik a kosztpénzen felül heti 12 krajcár fizetést, vagyis évi 18 forintot kerestek. A bábát és a szőlőben dolgozó vincellért nem sorolták az állandó alkalmazottak közé. A szegényházban évente felhasznált gyógyszerek költsége olyan kicsi, hogy különösebb gyógyító tevékenységet nem feltételezhetünk. A bentlakók naponta 1 ’/2 krajcárért kaptak egy karéj kenyeret, illetve a fejadag megduplázása után (1714) 3 krajcár értékben fél font marhahúst. A szegényház épületéhez ugyan tartozott veteményeskert, de mivel kenyéren, marhahúson, káposztán (sava13 Korábban a bírságot a szobor felépítésére kellett fizetni.
