„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Kemény István - Kozák Gyula: A Csepel Vas-és Fémmüvek munkásai (1971)

re. Az 1969. évi csepeli vizsgálat adatai lényegében alátámasztják ezt a megállapítást. A művezetők fiainak 22%-a, a szakmunkások fiainak 9%-a, a betanított munkások fiainak 6%-a, a segédmunkások fiainak 2%-a jut egyetemre. A munkásgyerekek továbbtanulásának akadályait mindenekelőtt az anyagigazdasági viszonyokban kell keresni. Már szóltunk arról, hogy milyen nagyok a lakásviszonyok területén tapasztalható különbségek a lakosság egyes rétegei között. A csepeli munkások fele olyan lakásban lakik, ahol két szobára legalább öt személyjut. Ezekben a lakásokban a nyugodt tanulás feltételei nehezebben valósíthatók meg. Nagy szerepet játszanak a jövedelmi viszonyok is. A munkáscsaládokban az egy főre jutó jövedelem általában nem nagyon magas, ezért az iskoláztatás súlyos anyagi gond. A tipikus csepeli munkáscsaládnak választania kell, hogy éveken át 970 vagy 1455 Ft jusson a családon belül egy főre. Ennyi a különbség, ha a gyerek tovább tanul vagy nem. Mindez befolyásolja a szülők viszonyát gyermekeik jövőjéhez, gyermekeik életpályájáról kialakított elképzeléseihez. Az értelmiségi szülők tragédiának tekintik, ha gyermekük nem jut értelmiségi pályára, ha nem veszik fel az egyetemre vagy főiskolára. Egész magatartásukkal, igényeikkel, követelményrendszerükkel ugyanezt az értékrendszert honosítják meg a gyermekben, aki többnyire maga is átveszi szülei gondolkodásmódját. Figyelemmel kísérik a gyermek tanulmányi eredményeit, kapcsolatot tartanak fenn az iskolával, ellenőrzik, hogy tanul-e a gyerek, s ha segítségre szorul, azt megadják neki. A szakmunkás szülő nem érzi tragédiának, ha gyermeke nem lesz értelmiségi, tisztában van azzal, hogy egy szakmunkás sokszor többet keres, mint egy kezdő mérnök. A realitásokkal számolva arra törekszik, hogy gyermekének „biztos kenyere legyen". Erre viszont egy jó szakma is megfelel, amely hamarabb, kevesebb fáradtsággal, kevesebb költséggel szerezhető meg. Éppen ezért a szakmunkás szülők fiúgyermekeiket rendszerint szakmunkásnak szánják, lányaikat pedig szeretnék leérettségiztetni, hogy azután irodai dolgozó legyen belőlük (esetleg ápolónő vagy laboráns), és férjhez menjenek. A munkásszülők elképzelése gyermekeik pályájáról nemcsak hosszú tradíció eredménye. Egyszerűen az a véleményük, hogy gyermekük nehezen jut be a középiskolába, de még ha nagy fáradsággal el is végzi, az egyetemre vagy a főiskolára a kis létszámok miatt úgysem veszik fel; az egyetem elvégzése után pedig kisebb keresettel kezdi pályáját. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy a munkásgyermekek továbbtanulását akadályozzák nyelvi nehézségek is. Tankönyveink és iskoláink nyelve fogalmi nyelv, 523