„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Csőregh Éva: Lakótelepi gyerekek (1978)

hintázni. Azt kellene, hogy tábla jelezze, mit szabad és mit nem. És kellene egy kis ház, ahová ki van írva, hogy »Piroska-lak«." „Gondolom, nem mondok újat, ha azt mondom, hogy nagyon hiányzik egy ját­szótér, de nem is akármilyen. Rövid időn belül a lakótelepen lesz majdnem tízezer gyerek. Ha csak azt számítjuk, hogy tíz tízemeletes ház van, és minden lakásban legalább két gyerek, de annál több is. Nem is tudom elképzelni, hogyan építhettek ide egy lakótelepet játszótér nélkül. Itt a gyerekek nem játszhatnak gondtalanul, mert vagy az autósok szidják őket, vagy a pihenni vágyó emberek. De ha nem az autó, akkor van még sokkal több baleseti veszély az építkezés miatt. A múltkor az egyik gyerek elindította a szállítószalagot, úgy, hogy rajta ült egy gyerek. Az volt a szerencse, hogy le tudott ugrani róla, és nem lett semmi baja. De történt itt már olyan is, hogy a gyerekek beindítottak a ház előtt egy földgépet. És itt történt az is, hogy az építkezéshez csalt egy idős férfi két kislányt. Az üggyel azóta sem foglal­kozik senki. A hivatalos szerveknek többet kellene foglalkozniuk a lakótelepen élőkkel." [...] Csőregh Éva: Lakótelepi gyerekek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1978. 58-65., 74-81. p. 508

Next

/
Thumbnails
Contents