„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Csőregh Éva: Lakótelepi gyerekek (1978)

„Nincs közöm senkihez,... " (József Attila: Nincs közöm senkihez...) Sokan kerültek különböző szanált városrészekből is Újpalotára, Csepelre, Erzsé­betre. Fürdőszobás, távfűtéses kényelembe és mégsem mindig érzik ott jól magu­kat, mert ha előző lakásukkal elégedetlenkedtek is, és az új „komfortellátottságot" pozitívumként értékelik is, ez a komfortfokozati előrelépés jelentősen megemelte lakbér- és rezsiköltségeiket, miközben mégis csak a „prérire" kerültek. Ugyanak­kor megfosztattak attól is, hogy „tereferéljenek", hogy ismerősi kapcsolataik le­gyenek, lassan „még beszélni is elfelejtünk" — mondják —, s érthetően főleg az idősebbek, az egyedülállók emlegetik: „meghalhat itt az ember, anélkül, hogy na­pokig, tán hetekig is észrevennék". [...] Bizonytalanság és tájékozatlanság tompítja el, készteti az anonimitás védőálar­cának viselésére a nagyvárosokban kényszerű közelségbe került rengeteg embert. Egy több száz lakásos lakótelepi házba egyszerre beköltöző sok ismeretlen között csak véletlenszerű, elenyésző számú ismeretség alakul ki, még évek múltán is csu­pa idegen él egymás tőszomszédságában. Naponta járnak például ugyanabba az ABC-be, mégis csak egy bizonyos csere­ügyletet lebonyolító, arc nélküli, személytelen egyedek. Naponta zárja az embereket testközelbe a liftkalitka, föl-le, negyedik, kilence­dik, hatodik, közlik faarccal, és az esedékes emeleten kilépve vagy morognak va­lami köszönésfélét, vagy még azt sem. „Függőleges falu"-nak is nevezik a lakóte­lepeket, de egy hasonló nagyságrendű hagyományos vízszintes faluban mindenki ismer mindenkit, az emberek gyakran kerülnek egymással érintkezésbe. Még Buda és Pest régi kerületeinek kis utcáin is köszönnek egymásnak az emberek, és ha már ritkán üldögélnek is a kapu elé kitett kisszéken, beszélgetésre meg-megállnak. Kölcsönös érintkezéseink lakótelepeken is tapasztalható leszűkülése lényegé­ben a nagyváros életviteli, életmódbeli korlátozó törvényszerűségeiből fakad, ami­re talán éppen azért vagyunk még érzékenyek, mert első, második nagyvárosi gene­rációként még génjeinkben és gyermekkori emlékeinkben hordozzuk az összeha­sonlítási alapot. Közös sors, közös múlt vagy közös érdekek és célok kovácsolják közösséggé az emberek kisebb-nagyobb csoportját. Ehhez mindig időre van szükség, de nemcsak arra. 504

Next

/
Thumbnails
Contents