„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Sándor Pál: A fővárosi lakásépítés hatékonysága (1981)

lyos sérülését rögzítették. Ez a szám nagyságrendben akkora, mint az elmúlt 20 évben lebontott, még használható épületek mennyisége. Az építési területek rossz kihasználása (...) Hosszú ideje vitatott, hogy milyen beépítés a leghatékonyabb. Az elmúlt két évtizedben az az álláspont érvényesült, hogy a 10 szintes magas házak biztosítják a leggazdaságosabb beépítést. A lakók viszont elsősorban pszichés indokokkal, másrészt esztétikai kifogásokkal ellene szólnak. Ha késve is, le kell vonnunk a következtetést, hogy megítélésünk elhibázott volt: lényegesen alacsonyabb épületekkel is lehet gazdaságos a területfelhasználás, és a költségek nem föltétlen olcsóbbak. A tervezés alatt álló lakótelepek beépítési terveit vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a lakások száma majd 30%-kal alacsonyabb, mint amit egyes szabályzataink lehetővé tennének. De az iparosodott technológiával megvalósuló épületek elhelyezési távolsága, a védőtávolságokat és a közműelhelyezést előíró más szabályok túl nagy helyet igényelnek. A legtöbb esetben azt tapasztalhatjuk, hogy az 1980-ban érvényben lévő Budapesti Városépítési Szabályzat területi előírásait nem használtuk ki, és a hektáronként elhelyezhető maximális helyett alacsonyabb számú lakást terveztünk, illetve valósítottunk meg. Ennek hatására az egy lakásra jutó közmüvesítési, közlekedésellátási költségek emelkednek, és a kiadott költségnormák nem biztosították mindenütt a kellő fedezetet. A budai hegyvidéki társasház-építkezések területfelhasználását vizsgálva viszont azt láthatjuk, hogy ezekből a magas értékű lakásokból is hektáronként olyan mennyiséget lehet elhelyezni, ami nagyságrendben majdnem azonos a lakótelepi lakások területigényeivel. Mégis, a társasházépítés során megépült 70 m

2-es lakások lakói több és jobb zöldterülethez jutnak, mint a lakótelepek 53 m

2-es lakásait használó emberek. A társas- és a kertes házaknál a zöldterületek több igényt elégítenek ki, ugyanakkor fenntartásuk is gazdaságosabb. A lakótelepek zöldterületeit lakásonként 2CM-0 ezer forintért valósítják meg; ez egy lakás bekerülési nettó költségének közel 8%-a, és fenntartásukat központilag szervezett apparátus végzi. A saját erőből megvalósult kis épületeknél, valamint a kertvárosokban a fenntartás és életmód szerves részévé válva a társadalomnak is gazdaságos, a közösségre nem ró külön terhet, sőt része a szükséges felüdülésnek (...) A főváros indokoltnál nagyobb területnövekedése a város fenntartásának és ellátásának munkáját és költségét nehezíti. Sajnálatos, hogy az előzetes terveinkben a 494