„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

II. fejezet METSZETEK „BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS" ÉLETÉBŐL - Rézler Gyula: Egy magyar textilgyár munkástársadalma (1943)

betanított munkásként dolgozik. Ugyanekkor a szakmunkások között egyetlen nőt sem találunk, ellenben a napszámosok soraiban kereken százat. A férfimunkások egyenletesebben oszlanak meg az egyes munkásrétegek között; 28%) szakmunkásként, 33%) napszámosként és 39% betanított munkásként keresi meg a kenyerét. A szakmunkások körében — amint már mondtuk — egyáltalán nem találni női munkaerőt. A napszámosok soraiban ugyan nagyobb számban vannak, de természetesen munkájuk eltérő a férfiakétól, akik a gyárban adódó legnehezebb testi munkát látják el, s ennek megfelelően bérük is nagyobb a takarítást stb. végző női napszámosénál. Velük szemben a betanított munkás, legyen az férfi vagy nő, nagyjából ugyanazt a munkát végzi. Természetesen a hivatalos bérrendeletek sem tesznek különbséget a betanított férfi és női munkás között a munkabér-megállapításokkal kapcsolatban. Érdekes tehát figyelemmel kísérni, hogy a kereseten keresztül ténylegesen hogyan értékelődik az azonos munkakörben dolgozó betanított férfi és női munkaerő. Az 1942 júliusi bérfelvételünkben szereplő 700 női és 150 férfi betanított munkás jövedelmi viszonyai szerint a nők alsó jövedelmi határa — ha a 780 pengős tanulókat figyelmen kívül hagyjuk—évi 1100 pengő volt, a férfiaké ugyancsak 1100 P. A felső jövedelmi határ — ha a magasabb régiókba elszórtan elhelyezkedő néhány betanított férfimunkástól eltekintünk és csak a tömeget nézzük — a férfinál 3100 P, a női munkaerőknél 2800 P évente. Ellenben a férfiaknak nagyobb része 1350 és 2600 pengő közötti jövedelmet élvez, míg a nők túlnyomólag 1100-1800 pengőt keresnek évente. Megállapíthatjuk tehát, hogy az ugyanazon minőségű munkát látszólag ugyanolyan bérfeltételek mellett végző női munkaerőket a férfiaknál átlagban kisebb mértékben értékelik. A jövedelmi különbségek okai egyrészt a férfiak nagyobb teljesítményében kereshetők. Minthogy a betanított munkást akkordban fizetik, tehát ugyanazon darabbér mellett is a nagyobb teljesítményt felmutató férfi természetszerűleg többet kap; másrészt — órabér fizetés esetén — a bérnek az üzemvezetőség által tetszés szerint felosztható 20%-os részében, aminek részletesebb tárgyalására a munkabéreknél fogunk kitérni. Lehetséges, hogy ez a 20% nagyobb mértékben jut az illető munkacsoportban szereplő férfiaknak, mint a nőknek. A fent jelzett kisebb jövedelmi különbségektől eltekintve azonban a betanított munkások csoportjában a női munkás a férfival egyenrangú helyet foglal el. [...] 46 Teljesítménybér, darabbér. 147