„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

1. fejezet KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK A NEMZETI FŐVÁROSRÓL - Molnár Ferenc felszólalása a városegyesítés 40. Évfordulója alkalmából tartott díszközgyűlésen (1913. november 17.)

Tisztelt Uraim! Jól tudjuk olvasmányainkból, tanulmányainkból, hogy egy milliós várost élelmezni borzasztó nehéz dolog. Ha nem élelmeznek bennünket, arról nem mi tehetünk, arról az ország tehet, mert az országnak baja, az országnak nyomorúsága, ami ebben kifejezésre jut. Budapest munkásai sem azért vannak munka nélkül és nem azért nyomorognak, mert itt a töke rosszabb, mint másutt, hanem azért, mert ennek az országnak nincs ipara. Igen tisztelt Uraim! Budapest ellenségei azzal szeretnek vádolni bennünket, hogy a cifra nyomorúság városa vagyunk. Nekünk, akik e város királyi büszkeségeit dicsőítjük, azt mondják: furcsa király, kolduskirály, rongyos a palástja és lyukas a cipője. Igazat adok azoknak, akik ezt mondják. De nem azért rongyos a palástja és lyukas a cipője, mert rossz a király, hanem azért, mert az alattvalóinak nincs mit magukra venni és mert a fiai mezítláb járnak. Eggyel több ok arra, hogy szeressem: ilyen fényes, ilyen büszke és ilyen király tud maradni a maga nagy nyomorúságában. Igen tisztelt Uraim! A külföldön fürdőző magyarok, akik Budapestet ócsárolni szokták, amikor külföldi emberek kérdezősködnek Magyarországról, az első dolgok, amikkel büszkélkednek: a budapesti művészet, tudomány, színpad, iskola, a budapesti kultúra. De tessék nekik elismerni azt is, hogy a szegénység, a nyomor, a gazdagodó emberek mohósága nem külön budapesti bün, hanem éppannyira magyar bűn, mint ahogy magyar erények a budapesti erények. De ez nem tart örökké. Eljönnek a nagy leszámolások. Egy érzésem van, igen tisztelt uraim, hogy ha valamikor eljönnek azok a nagy külpolitikai bonyodalmak által már most bevezetett, de talán csak évszázadok múlva esedékes világtörténelmi változások, ahol egyszer a magyar nemzetet fel fogják hívni, hogy álljon elő és sorolja fel azokat az érdemeket, amelyek amellett szólnak, hogy a világ hatalmai a magyar nyelvet, a magyar fajtának a jogait fenntartsák, ha talán unokáink unokái megérik a szerencsétlen időt, hogy itt számot kell adniok arról, hogy mit csináltunk e földön, meg vagyok győződve róla, hogy az első szó, ami az utódok szájából el fog hangzani, az lesz, hogy „Budapest". (Lelkes taps.) Késői elégtétel, de elégtétel lesz haló porainkban azért a keserű gondolatért, hogy oly sokan vannak, akik ezt a várost nem szeretik. Végére érkeztem felszólalásomnak. Azok a panaszok, amiket ellenségeinkről eddig előadtam, az értelemhez szóltak. De van egy panaszom ellenük, amely az érzelemhez szól. Nekem mindig fájt — és legyünk annyira pesszimisták, higgyük el egymásnak, mert így van, ne tagadjuk ezt —, ide Budapestre, ő szerintük, nincs 71