„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Láng Panni: Egy budapesti polgárcsalád mindennapjai

A német kisasszonyok megtanítottak bennünket tökéletesen viselkedni, köszönni, szoknyánk két szélét megfogva féllábon térdethajlítva „pukkerlizni", illedelmesen felelni a felnőttek sablon kérdéseire, de megtanítottak az asztali etikett minden csínjára-bínjára is. Általuk ismertük meg a német klasszikus költészet számtalan remekmüvét és 6-7 éves korunkban sok versszakos Goethe vagy Schiller költeményeket hibátlanul fújtunk kívülről egy-egy szülői születésnapon. Az elemi iskola alsó osztályaiban magántanulók voltunk, elsősorban Vera nővérem gyenge egészsége miatt. A tanító nénink fiatal állástalan pedagógus volt, aki mindig hófehér, kikeményített gallérú fekete ruhában járt. Mivel a hittant is tanítania kellett nekünk, szigorú katolikus létére megtanulta nemcsak a zsidó hittant, de héberül olvasni is. Anyám számtalan további magántanítványt szerzett neki, apám pedig hamarosan besegítette egy nyilvános iskolába rendes, állandó tanerőnek. Generációk tanultak és reszkettek tőle, Málcsi nénitől a Szemere utcai elemiben. Még harminc évvel később is tanított — fiúosztályt —, mikor az én kislányom oda került. Az 1931 -es év mindannyiunk életében változást hozott. Nővéreim bekerültek a Veres Pálné gimnáziumba, én pedig a negyedik elemit már a Deák Ferenc téri evangélikus iskolában jártam. Már egészen otthonosak voltunk a Deák Ferenc utcai lakásban, ami valójában sokkal szebb és nagyvonalúbb volt, mint ahogy az leírásom alapján valószínűleg elképzelhető, amikor a német nevelőnő helyett francia Madame költözött hozzánk a házba. Majd apám ötlete nyomán ezt a pedagógust fiatal angol kisasszonyok váltották fel. Hárman követték egymást, inkább barátnők, mint nevelők, mindegyik tőlünk ment férjhez s mindegyikkel még ma is jóbaráti kapcsolatunk van. 1932-től tehát ez volt a házirend: hétfő-szerda-pénteken iskolából hazaérve egészen a lefekvésig az angol „Miss", a kisasszony ahogy a személyzet nevezte őket, volt velünk; kedd-csütörtök-szombaton pedig ugyanezen időt egy bejáró fiatal franca nevelőnővel töltöttük. Ez természetesen azt jelentette, hogy az iskolán kívüli idő alatt, beleértve az étkezéseket is, az általános társalgási nyelv az éppen jelenlevő nevelőnő anyanyelve volt. Ez egészen a háború kitöréséig tartott, amikor is a követségek távozásra szólították fel állampolgáraikat. így elhagytak bennünket barátnőink, visszatértek hazájukba, de szerencsésen mind túlélték a világégést. A bentlakó, illetve bejáró nevelőnők révén tehát a német, angol és francia nyelveket játszva elsajátítottuk. Kiegészítésként nagylány korunkban mindhárman 399