„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Móricz Miklós: A ház és a lakás (1920-1930)

Ez a fejlődés azonban, amely a nagylakások hanyatlásával jár és a középlakások rohamos növekedését hozta meg, nem volt egyenletes az ötven év tartama alatt. Pontosan 1910-ben kezdődött ez el, vagyis ez az átalakulás a háború hatásaként jelentkezett. 1910-ben azok a jelzőszámok, amelyek az akkor harminc éves korszak eredményeit mutatták a lakásépítés terén, nem váltak el egymástól a különböző lakástípusoknál olyan nagy mértékben, mint 1930-ban. Először az tűnik fel ezekkel kapcsolatban, hogy a lakások számának emelkedése csak igen kevéssel haladta meg a lakókét: a lakások jelzőszáma 260 volt, a lakosságé 241. A lakások átlagát már akkor is csak a 2-4 szobás lakások számának növekedése haladta meg, s ezek jelzőszáma: 292, 303,327 volt, vagyis már akkor is a három-négy szobások vezettek. Azonban ez a népszámlálás a többi lakásnemeknél sem talált nagyon kismértékű és az átlagtól nagyon elmaradó fejlődést. Az egyszobás lakások jelzőszáma 218 volt, a nyolcszobásoké 224, az ennél is nagyobbaké 206. 1910 óta azonban új irányba fordult a lakásépítés, amely rendkívül nagy érzékenységgel követi a társadalom szerkezetében beálló változásokat. Azóta a fejlődés mutatószáma 142, és ezt az átlagot a két- és háromszobás lakások haladják meg, amelyeknek száma e húsz év alatt több, mint másfélszeresére emelkedett; úgy a két-, mint a háromszobás lakások jelzőszáma 153. Ezek után a négy- és az egyszobás lakások szaporodása következik, a 138-as, illetőleg 132-es jelzőszámnak megfelelően. Az ötszobás lakások húsz év alatt egyformán 24%-kal szaporodtak meg, a hatszobás lakások száma alig 1 %-kal nőtt, az ennél nagyobb lakások pedig egytől-egyig fogytak, mégpedig nem egy csoportjuk igen nagy mértékben. A hétszobás lakások majdnem egy negyedrésszel (jelzőszám 78), a nyolcszobások pontosan egyharmaddal (jelzőszám 67), az ennél is nagyobb lakásoknak pedig húsz év alatt nem is egészen fele maradt meg (jelzőszám 43). A nagy vagyonok összezsugorodása e húsz esztendő müve volt, és ennek jelei a városnak nemcsak külső képén mutatkoznak meg, hanem íme, belső szerkezetén is érezhetők. [...] A legkisebb lakások, a konyhátlan egyszobások az utolsó évtized alatt annyira átalakultak, a bennük lakó elem olyan szélsőségeket ölel fel, hogy ezeknek adatait alig lehet most már általános értelemben használni. Az 1880. évhez hasonlítva ezeknek a lakásoknak a száma körülbelül úgy emelkedett, mint a többi egyszobásoké — 294 azok 300-ával szemben — lakóik száma pedig 218-ig, amíg azoké 23 l-es jelzőszámot ért el. De ez az utolsó húsz év lendületének eredménye, amely rendkívül kedvező volt a konyhátlan lakásokra nézve. 1910-ben, a harminc évvel 355