„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

3. fejezet TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK SODRÁBAN - Hatvány Lajos: Egy hónap története

Ebből nagy veszekedés lesz. Mindenki beleszól, Vass János duzzogva vonul fél­re, amikor jelentik, hogy jön a főherceg. Ajtó nyílik, a főherceg belép, fiával és adjutánsaival, utánuk tódul a nép. A te­rem egészen megtelik. Hock elébe állnak, aki igen hosszú s szerény véleményem szerint nagyon is loyalis beszédbe kezdett. Folyton a Habsburg-család kiválóságát, kitűnőségeit, ér­demeit emlegette. A kínos aktus alatt jól megnéztem apát és fiát is. A fiú ideges volt, ajkát harapdálta, szeme rángott. Különben igen jóképű, leányosan rózsás arc­bőrű gyerekember. Az apa nyugodtan állt, férfiasan, katonásan. Jó, egyszerű, nyílt­szemű ember. Négy évig volt háborúban, de látszik rajta, hogy a világok harca éppen nem dúlta fel lelkét. A gondolat sem vájt mély barázdákat ezen a sima hom­lokon. A cidevant 139 főherceg megérdemli, hogy szeressék, mint embert. Csak ez a kitűnő Hock ne szeretné benne annyira a főherceget. Ez antipatikussá teszi. Kez­dem benne utálni a hosszú beszéd alatt a Habsburgot, a vesztett csaták vezérét, aki ilyenkor is katonaruhában jelent meg, számos, ragyogó érmekkel a mellén. Ha én beszéltem volna hozzá, okvetlenül megemlítem, hogy csináltasson mielőbb civilt. És hogy be kell látnia, mily rossz úton tévelygett, midőn a katonaságban kereste a világ üdvét. (József nem igen tehet róla, őt úgy nevelték ebben a rossz udvari kör­nyezetben.) Idegességem a mind hosszabbra nyúló beszéd alatt kezdett szemmel látható mozdulatokban kitörni. A merev adjutánsok haraggal nézték, hogy izgek-mozgok. Kerestem valakit, akivel észrevételemet közöljem. Végre meglelem a tömegben a legszimpatikusabb minisztert, a legmelegebbet és a legmegértőbbet: Kunfit. Mondom neki: — Hát lehet ezt tűrni? Mire ő, mert a beszéd még mindig tart tovább: — Ezen csak úgy lehet segíteni, ha elkiáltjuk magunkat a beszéd végén: Éljen a köztársaság! Na végre a beszédnek is vége. Éljen a köztársaság! — kiáltjuk Kunfival.— Él­jen! Éljen! — kiáltják, de kissé félénken, kissé rekedten, kissé szórványosan utá­nunk. Most az eskü következnék. Megkérik a főherceget, hogy nevét mondja. A fiáét is. 139 Jobb napokat látott. 268

Next

/
Thumbnails
Contents