Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
forrásanyagának, a régészeti emlékeknek feltárása is elsősorban szakképzett régészeknek a feladata kell, hogy legyen. Az 1686-tól 1873-ig terjedő időszakról egyáltalán nem jelent meg részletes összefoglaló munka, csak olyan átfogó, népszerű, illetőleg népszerűsítő várostörténet áll jelenleg rendelkezésre, mint a Göőz József által írt Budapest története (Bp. 1896), vagy Gárdonyi Albertnek A hétszáz éves Budapest (Bp. 1944) címmel megjelent munkája, amely a város XVIII—XIX. századi történetét is áttekinti, meglehetősen röviden, sok esetben ma már nem megfelelő értékeléssel és problémalátással. Az 1920-as évektől kezdve erre a korszakra vonatkozóan számos részlettanulmány jelent meg, tanulmányok és cikkek hosszú sora a Városi Szemlében, a História című folyóiratban, a Pest-Budai emléklapok-ban és — 1932-től kezdve - a Tanulmányok Budapest múltjából című évkönyv köteteiben, valamint az 1930-as években a Fővárosi Statisztikai Hivatal által kiadott Statisztikai Közlemények című sorozat egyes köteteiben. Ezeknek a cikkeknek és tanulmányoknak nagy érdeme és haszna, hogy számos új adatot közöltek a levéltárakból, adalékokat szolgáltatva a város történetének megírásához, a város múltja egyes kérdéseinek, eseményeinek megértéséhez, ismertetéséhez. Uj lendületet kapott a város újkori történetének kutatása és feldolgozása az 1950-es évek elején, és az újonnan meginduló Tanulmányok Budapest múltjából című évkönyv lehetőséget adott arra, hogy a kutatások eredményei napvilágra kerüljenek, új és új kutatásra ösztönözzenek, a város története kutatásának problémakörét bővítsék. Az 1945—48 között megjelent Budapest című folyóirat, majd az 1960-as években ennek a folyóiratnak újból való megjelenése lehetőséget adott arra, hogy a várostörténeti kutatások eredményei szélesebb körben is ismertté váljanak, s a város történetének megismerésére, kutatására ösztönözzenek. A kerületi vetélkedők, ennek kapcsán a helytörténeti mozgalom megélénkülése és fellendülése pedig lehetőséget ad arra, hogy a város történetének kutatásába egyre többen belekapcsolódjanak és arra, hogy újabb és újabb adatok napvilágra hozásával a város történetének alaposabb ismeretéhez juthassunk el. Budapesten azonban a helytörténeti kutatásnak nem lehet feladata a város történetének feldolgozása oly módon, mint egy vidéki helytörténész számára egy falu helytörténetének feldolgozása. Ebben a korszakban tulajdonképpen — a peremterületeket kivéve — nem lehet kerülettörténetet írni sem, illetőleg nem lehet cél egy-egy kerület történetének feldolgozása, hiszen azok a kerületi egységek, amelyeket az 1870-es, 1930-as években, valamint 1950-ben létrehoztak, csak bizonyos mértékig azonosak azokkal a települési egységekkel, amelyek a város történetének ebben a korszakában kialakultak. Budapest I. kerülete, a Vár, a Víziváros, a Tabán, a Krisztinaváros területét egyesíti ma, tehát négy települési egységet, s ezeknek a települési egységeknek egy része ma más kerülethez tartozik. Ugyanez a helyzet Pesten is, pl. az V. kerületnél, de többé-kevésbé a többi kerületnél is. Települési egységekként az 1686—1873 közötti időszakban tulajdonképpen csak a város történetileg kialakult külvárosai a Terézváros, a Lipótváros, a Józsefváros, a Ferencváros, Kőbánya, Budán pedig a Vár, Víziváros (ezen belül még a Halászváros, Horvátváros, János utca), Országút (ezen belül a Rókus utca), az Újlak, Tabán, Óbuda, Krisztinaváros, budai hegyvidék tekinthetők, ezek közül csak egy-két esetben azonosak a régi települési határok a mai területi határokkal. 44
