Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben

akiknek neveit számos edényben bepecsételve találták meg. A domborképes edényeket úgy készítették, hogy először negatív formatálakat korongoltak és a különböző mintákat nyomódúcokkal mélyítették ezek oldalába. Leggyakoribb minta a szőlőlevél és stilizált virágfüzér volt. A tálak képes mezőin futó kutya, nyúl alakja tűnik fel, gyöngysor, vagy fektetett levélminta keretben. Az aquincumi műhelyben készült edények nagyrészét szürke mázzal vonták be. A gázgyári műhely nem az egyetlen kerámia műhelye Aquincumnak. Több helyről ismerünk hasonlókat, az edényeken más díszítő motívumokkal: körömbenyomással, fogaskarcolással, barnásvörösre festve, vagy narancsmázzal bevonva készültek az aquincumi fazekasok árui.

A rómaiak kedvenc kerámia tárgyai voltak az úgynevezett terra sigillata edények, amelyeket az ókor porcelánjának is neveznek. Ezek a vörös színű, üvegcsengésűre égetett edények nem helyben készültek, mert Pannónia homokja nem volt alkalmas előállításukra. Más tartományokból importálták hozzánk; a mai Olaszország, Franciaország, Németország stb. területeiről. Az edényeket vagy teljesen simára, díszítés nélkül formázták, esetleg belepecsételték a mester nevét; vagy formatálban égették ki a domború mintákat, olykor vésték felszínét, máskor rárakott figurákat alakítottak ki.

Igen kedvelték a rómaiak az üvegárukat is. Pannóniában és Aquincumban gyárthatták azokat a tölcséresen kihajló szájnyílású hengeres nyakú és kúpos hasú, 15—20 cm magas kis üvegeket — az ún. balzamáriumokat —, amelyekben balzsamot, illatszert, gyógyszert tartottak.

Más tartományokból, elsősorban Észak-Olaszországból, Kölnből és Szíriából importálták a díszedényeket, amelyeket az üvegfúvók bravúros és változatos mintákkal díszítettek. Kígyószál formában, vagy könnycsepp alakban plasztikus díszeket raktak fel az edények oldalára, vagy hajszálvékony, színtelen és színes spirálszállal fonták körül az edények testét. Voltak üveggyárak, ahol az üvegdíszítő művészek az edények külső oldalát vésték, és előrerajzolt mintákat, figurákat ábrázoltak. A vésett üvegpoharak egyik nemzetközi viszonylatban is jelentős és ritka példányát őrzi az aquincumi múzeum, a gladiátor támadó alakját ábrázoló üvegpoháron. Két üveglap közé arany fóliát szorítva, díszítéseket, vagy színes és aranyszál felhasználásával feliratokat alakítottak ki. Ugyancsak Aquincumban látható ennek a technikának egy emléke: a helytartói palotából előkerült feliratos üvegpohár, görög szövegű „egészségedre” köszöntéssel. A kocsik, bútorok, ládikák díszei, fogantyúi bronzból készültek, amelyeknek számos, szép példáját őrzik kiállításaink.

S most, miután valóban csak villanásszerűen, bemutattuk az ókori város épületeinek jellegzetességeit, az épületek belső díszítését és a benn lakók használati eszközeit — időzzünk a holtak birodalmában, a temetőkben. A temetők emlékanyaga talán a leghűbb tükörképe a letűnt társadalomnak, a gazdasági viszonyoknak, szokásoknak, az itt megfordult népek jelenlétének. Aquincum temetői különböző temetkezési szokások gyakorlását mutatják éppúgy, mint szerte a birodalomban. A korai császárkorban törvény szabályozta, hogy a halottakat csak a városok falain kívül 500 méterre szabad temetni. Később átlépték ezt a szabályt és a mind gyakrabban bekövetkező sírrablásoktól tartva, halottaikat Aquincum lakói is házaik, villáik közelében hántolták el, vagy helyezték koporsókba.

22