Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
fénye kialudt, s csak a feltárásra váró romok mesélnek az egykor „colonia splendidissima”nak (ragyogó szépségű város) nevezett Aquincumról... Aquincum régészeti feltárása közel kétszáz évvel ezelőtt indult meg. A mai Flórián téren egy meszesgödör ásása közben római kori falakra bukkantak. Az ásatást Schönwisner István egyetemi tanár vezette. Eredményeit még a feltárás évében — 1778-ban — latin nyelven, könyv alakjában jelentette meg. így vált ismertté, hogy a katonaváros nagyfürdőjének termeit, központifűtéses helyiségeit sikerült megtalálnia. Ez a fürdő a katonavárost övező falakon belül feküdt. A XIX. század közepén végzett csatornázás alkalmával felszínre került egy feliratos kő, amelynek szövegéből megtudjuk, hogy a fürdőt Aquincum állandó légiója — a légió II. adiutrix — számára II. Claudius császár 268-ban építtette át egy korábban létesült fürdőépületből. Erről az ásatásról azért is emlékezik meg a régészeti irodalom különös hangsúllyal, mert Középeurópában Magyarországon ez elsők között itt végeztünk régészeti ásatást, s így ez lett kutatás-történetünknek első állomása. A másik jelentős ásatást Zsigmondy Gusztáv mérnök végezte az Óbudai Hajógyári szigeten, a XIX. század közepén, amikor hőforrások kutatása céljából mélyfúrást végzett. Római kori falakat talált, amelyeket pontosan bemért, és római fürdőknek nevezte el. A későbbi tervásatások során megállapíthatták, hogy a földtakaró valójában Aquincum császári helytartóinak palota részletét borította. Az 1944-ben, majd 1951—56-ig végzett feltárás során ugyanezen a helyen számos mozaikpadlóval díszített szoba, fogadóterem, fürdőmedencék és egy gazdasági épület helyiségei váltak ismertté. A jelenlegi esztergomi vasúti töltés északi oldalán állt az ún. Csigadomb, ahonnan 1879-ben — a földmunkák kapcsán — ugyancsak római kori falak kerültek felszínre. A megindult ásatás egy amfiteátrum maradványait tárta fel, amelyről később megállapították, hogy a polgárváros amfiteátruma volt. Ettől az időponttól kezdve rendszeresen folynak ásatások a III. kerületben, ott, ahol az első városias települést, mai Budapestünk ősét találjuk. A római polgárvárost egymásra merőlegesen kialakított csatornázott utcák szelték keresztül. Az utakat nagyméretű kőlapokkal borították. Néhány ilyen kőlapon az egykori kocsikerekek által kikoptatott keréknyom is megmaradt. A város vizét a Római fürdőről induló aquaeductus (vízvezeték) szolgáltatta. A Szentendrei út nyugati oldalán ma is láthatók nagyméretű és alaktalan kőtömbök, amelyek egykor az aquaeductus pilléreihez tartoztak. A legjobb állapotban fennmaradt emlék a Benedek Elek utca tengelyében álló tömb, amelyen még az egykori ívelés nyoma is kivehető. Az eddig feltárt polgárvárosban (III. Szentendrei út 139.) számos lakóház, több közfürdő, vásárcsarnok és szentélyek maradványait hozta napvilágra a kutatás. A fürdőket, nagyobb lakóházakat hypocaustummal (padló alatti központifűtéssel) látták el. Ezt a fűtési módot i. e. 79-ben egy keleti származású mérnök, Sergius Orata találta fel. Lényege, ennek a fűtésnek, hogy annak a helyiségnek a padlóját, amelyiket fűteni akarnak, pillérekre helyezték. Ezeket a pilléreket nehezen átéghető trachit és andezit kőzetből faragták. A legtöbbször ívesen kialakított fűtőnyílásoknál helyezték el az égő fahasábokat. Az így felmelegített levegő az oszlopok között áramlott, egyenletesen fűtve a padozatot. A szobák falait üreges téglákkal burkolták, amelyek összeköttetésben voltak a padozat alatti fűtőtérrel. Ide is felhatolt a meleg levegő, és kellemesen temperálta a szobák hőmérsékletét. 20
