Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
A munkások kulturális egyesületei A dalárdák a társas éneklés szervezetei voltak, ezekben formálódott ki legerőteljesebben a munkásság közösségi szelleme. A hazai munkásdalegyletek a múlt század 70-es éveitől működtek, s bár sok üldöztetésben volt részük, jószerivel mindmáig kitartottak. A 30-as években számos szavalókórus alakult. Mindezek emlékeinek gyűjtése-kutatása feladatunk. Igen jelentős kulturális tevékenység volt a munkásszínjátszás, amely nem csupán az önképzést és a munkásközönség szórakoztatását-nevelését szolgálta, hanem — az illegalitás éveiben - a mozgalom fedőszerveinek egyike is volt. Ezekben a szervezetekben tevékenykedtek az illegális kommunista párt harcosai. A munkásszínjátszók darabválasztása, közösséggé szerveződése is méltó vizsgálódásunkra. De ugyanilyen figyelmet érdemelnek a többi munkászervezetek a munkássport, az eszperantó mozgalom, az olvasóköri mozgalmak és munkáskönyvtárak, a Természetbarátok s a Munkásotthonok története és hagyományai. 3. A kisiparosság néprajza, életmódja A fővárosi kisiparosság és kisipari munkásság néprajzi vizsgálata eléggé elhanyagolt, noha itt élt a legnagyobb számú és legkülönbözőbb foglalkozású kisiparos hazánkban. A legtöbb kisipari ágazatnak csak múltja van, de még ma is jelentős számban élnek közöttünk magán vagy szövetkezeti iparosként, s az utóbbi években ismét fejlődésnek indultak a szolgáltatási iparágak szűk keresztmetszete következtében. Vizsgálatukhoz a szóbeli közlések mellett felhasználhatók a céhes iratok, ipartestületi jegyzőkönyvek stb. A kutatás során mindig éles különbséget kell tennünk a munkaadók (mesterek) és a munkavállalók (inasok, segédek stb.) között. Ugyanakkor gondolnunk kell a nemzetiségi különbségek megfigyelésére is (német és magyar vargák, szabók stb.). Az alábbi témacsoportok kerülhetnek vizsgálatra: egyes iparágak leírása komplex módon; háziipari tevékenység; népi és kisipari díszítőművészet; a régi céhélet szokásanyaga; az inas- és segédélet emlékei; piacok, vásárok, mulatságok; az iparosság részvétele az ünnepi szokásokban és a politikai és közéletben. 4. Paraszti életmód, gazdálkodás, a főváros élelmiszer-ellátása, táplálkozás A parasztság nagyon kis számban van képviselve a főváros területén, kutatását azonban nem hagyhatjuk el. Különbséget teszünk az őslakos parasztság és az új telepesek között (Rákospalota, Rákoskeresztúr stb. régi magyar, német, szlovák parasztság és Soroksár, Pesthidegkút stb. telepes magyar és székely eredetű parasztság), valamint a specializálódott paraszti foglalkozások (szőlő, kert, gyümölcs, zöldség, bolgárkertészet) között is. Budapesten és környékén található az ország legfejlettebb piacra termelő parasztsága, ugyanakkor itt maradtak fenn legtovább a sok esetben archaikus paraszti hagyományok. A főváros paraszti lakossága mellett tanulmányoznunk kell a halászat, gyűjtögetés, állattartás helybeli, illetve 149
