Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései

szomorú szívvel vehetjük tudomásul, hogy mennyire selejtezték és pusztították egyes nemzedékek a saját és az előttük járók iratait, mennyi minden veszett el.

Hosszabban kellett szólnunk erről a kérdésről, hogy az irattári anyag megőrzésének és feltárásának fontosságát kellőképpen hangsúlyozhassuk. Az Elnöki Tanács 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelete 4. és 5. §-ában rendelkezik a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról. Kimondja, hogy az állami szervek, szövetkezetek, társadalmi szervezetek és más jogi személyek kötelesek az irattári anyag célszerű rendszerét kialakítani, az anyagot megőrizni és rendeltetésszerű használhatóságáról gondoskodni, továbbá az anyagnak azt a részét, amely nem történeti értékű, a selejtezési szabályok szerint kiselejtezni és az ügyvitelben szükségtelen részt az illetékes levéltárban elhelyezni. A helytörténetben búvárkodó kutató egyik első lépése a témájára vonatkozó irattári anyag megkeresése és feltárása. A levéltárakat — ugyanúgy, mint a múzeumokat — igyekszünk budapesti helytörténeti jelentőségük sorrendjében bemutatni, utalva az országos intézmények szerepére. A levéltárak gazdag kincsesbányák, de eredményes használatuk csak megfelelő felkészültséggel lehetséges. Ehhez nyújtanak nagy segítséget azok a kiadványok, amelyek az utóbbi két évtizedben jelentek meg sokszorosított formában.

Levéltári alapleltárak (1951 óta).

Azokat a nagyobb egységeket ismertetik, amelyek annakidején az iratképzők voltak, illetve az iratokat kapták. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy az egykori irattárakat beszolgáltatok iratanyagának jegyzékei. (A budapesti vonatkozásúakat Budapest Főváros Levéltára keretében ismertetjük.)

Levéltári jegyzékek (1965 óta).

Tematikus tájékoztatást nyújtanak, összeválogatva és részletezve a téma fellelhető kéziratos dokumentumait a különböző levéltárak anyagában. Eddig megjelentek a kéziratos térképek és a feudális kori összeírások jegyzékei.

Levéltári leltárak (1955 óta).

Napjainkig megjelent 49 kötet. Az alapleltárakhoz hasonlóan az iratképzők, illetve gyűjtők szerint nyújtják az anyagot az ún. repertórium formájában részletezik, hogy ezek a gyűjtemények milyen jellegű és tartalmú további iratcsomókra oszlanak. (Például a 48. köt. Magyar Orsz. Levéltár. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Repertorium. 49. köt. Magyar Országos Levéltár. A Teleki család iratai. Repertorium.)

Magyar Állami Levéltárak fondjegyzéke (1969 óta).

Az alapleltárak sorozat folytatása. Levéltáranként jegyzékelik, hogy milyen iratképző helyektől tartalmaz anyagot a levéltár. (A levéltárak nem választják szét témánként az iratokat, hanem az egykori irattároló intézmény eredeti rendjében együtt hagyják a történeti kutatás érdekében. A szakmai szóhasználat ezeket az összetartozó iratgyűjteményeket nevezi fondoknak.)

A felsorolt kiadványok összessége is még nagyon messze van attól, hogy részletes repertórium formájában az egyes levéltárakra vagy az egyes témákra vonatkozóan a teljes anyagot nyújtsa. A levéltárat felkereső kutatónak a helyszínen rendelkezésre álló feltáró jegyzékek nyújtanak további tájékoztatást. Ezek alapelve természetesen megegyezik a sokszorosított jegyzékekkel, tehát: alapleltár az egykori iratképző és irattároló jogi vagy

127