Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
MARÓT MIKLÓS: A FŐVÁROS TUDOMÁNYOS INTÉZMÉNYEI ÉS AZ ÖNTEVÉKENY HELYTÖRTÉNETI KUTATÁS A kutatómunkát végző helytörténész — amikor már tisztában van témájának forrásigényével, és ismeri a szükséges forrásfajtákat — felkeresi e források lelőhelyeit. Tudja, hogy a dokumentumokat őrző közgyűjtemények gyűjtik, feltárják és bemutatják anyagukat. A kutató számára a második helyen említett momentum a legfontosabb, mert nyilvánvaló, hogy a gazdag gyűjteményekben őrzött értékeknek csak kis részét tudják kiállításokon bemutatni, a könyvtárak és levéltárak anyagának döntő többsége kiállításra nem is kerül, s az ő különös igényei éppen e rejtett - a nagyközönség által nem ismert — dokumentumokat teszik számára érdekessé. Kutatómunkája elvezetheti őt olyan intézményekbe is, amelyeknek dokumentumai még nem muzeális értékűek — nem vesztették el kapcsolatukat a társadalom mai életével —, de a közelmúltat kutatónak már történelmi változásokról vallanak, és segítenek a régebbi idők életének rekonstruálásában. Bonyolítaná áttekintésünket, ha arra törekednénk, hogy a források típusai szerint soroljuk fel a lelőhelyeket, mert maguk ezek az intézmények is történelmi képződmények, és nemcsak egynemű dokumentumtípusokat őriznek. Könyvtárak is rendelkezhetnek kézirattárakkal, múzeumoknak lehetnek levéltárai és képgyűjteményei, sőt még olyan is adódik, hogy együttesen őriznek kéziratot, sokszorosított dokumentumot és tárgyi emlékeket. Cikkünk éppen ezért szerkezetében a múzeum, levéltár és könyvtár hagyományos gyűjtemény típusának hármas felosztását követi. Rövid ismertetőnk alapvető célja az, hogy a főváros történetére, ezen belül elsősorban az új- és legújabb korra vonatkozó történelmi dokumentumok lelőhelyeire az öntevékeny helytörténésznek kutatási szempontjainak megfelelően rámutasson, tehát minden közgyűjteményből az ide vonatkozó dokumentumokra hívjuk fel a figyelmet. Úgy mondhatnánk, hogy kiindulási bázisokat jelölünk meg, hiszen a kutatás egy kicsit út az ismeretlenbe. Az előreláthatóan szükséges segédletek leggondosabb összeválogatása és az előttünk jártak eredményeinek alapos tanulmányozása után sem tudhatjuk, hogy mire lesz még szükségünk, hol kell újabb útmutatást kérnünk. Uzemtörténészek pl. munkájuk során elég hamar szembekerülnek gyártástechnológiai és technikatörténeti kérdésekkel. Ennek ellenére nem soroljuk itt fel a forráslelőhelyek között az Országos Műszaki Könyvtárt vagy a Műszaki Egyetem könyvtárát. Más esetben pl. az egykori peremközségek történetének kutatói mezőgazdaságtörténeti problémákkal találkoznak, amelyek forrásait az itt nem említett Országos Mezőgazdasági Könyvtárban vagy a Mezőgazdasági Múzeumban találják meg. A kutatás fonala adott esetben tehát messzire vezethet, ezért fontos, hogy csak biztos kündulópontot válasszunk, illetőleg közöljünk. 117
