Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései

tatásokat, az órabérek alakulására, az akkord és prémium bérrendszerre vonatkozó iratokat, a munkabér és fizetési jegyzékeket, a munkásokról és alkalmazottakról készült törzskönyveket, illetve kartotékokat, munkarendeket^ az üzemi ellátás, beszerzési csoport iratait, a munkások és alkalmazottak szociális, egészségügyi és kulturális intézményeire vonatkozó adatokat. A két világháború alatt a munkaügyi és személyzeti osztályokkal párhuzamosan működtek a hadiüzemi személyzeti parancsnokok. A vállalati iratanyagokban hiányosan megmaradt irataik a munkásmozgalmak kíméletlen elfojtásáról és a hadiérdekeknek mindenek fölé helyezéséről beszélnek.

A vállalatok számvitelét a könyvelőségek látták el. Legfontosabb tevékenységüket az üzemi eredmények nyilvántartása és összegezése jelentette. Működésük során nagyszámú iratfajtát termeltek, amelyeknek felhasználása az üzemtörténész számára - ha némi könyvviteltani ismeretekkel nem rendelkezik — nemegyszer gondot okoz. Pedig a pénzügyi előirányzatoknak, rentabilitási számításoknak, beruházási költségek, bevételek és kiadások kimutatásainak, a mérlegeknek és a különféle mérlegmellékleteknek a vállalat gazdaságtörténete szempontjából nagy jelentősége van. Éppen így nem lehet figyelmen kívül hagyni a különböző forgalmi kimutatásokat, a főkönyvi naplókat ás a folyószámlakönyveket sem. A főkönyvek használhatósága már erősen vitatható.

A legnagyobb jelentőségük természetesen a mérlegeknek van. A vállalatok üzleti mérlegeiket, nyereség- és veszteségszámláikat, az igazgatósági és felügyelő bizottsági jelentéssel együtt nyomtatott formában is közzétették, mindig gondosan vigyáztak azonban arra, hogy a publikált mérlegadatok az üzletvitelbe ne engedjenek mélyebb betekintést. Belső használatra külön mérlegek készültek. Az intern mérlegek a vállalat időszaki és egész üzletévi gazdálkodását a tényleges helyzetnek megfelelően mutatták be. A belső használatra készült mérlegeknek és mérlegmellékleteknek éppen az kölcsönöz forrásértéket, hogy a tagolt számlarendre felépített intern mérlegek eredeti formájukban nem kerültek nyilvánosságra. A vállalatok tevékenységéről és üzleti eredményeiről teljes és hű képet csak a belső mérlegek adnak.

A vállalatok iratanyagukat — a kapitalista és a szocialista korszakban egyaránt — az államhatalmi és a közigazgatási szervek irattározási rendszerétől merőben eltérő, csak gyakorlati szempontokat néző, az ügyintézést jobban szolgáló rendszerben kezelték, illetve kezelik. A vállalati ügyvitel a legtöbb esetben nem segédkönyveket készített, hanem az iratanyag megfelelő csoportosításává igyekezett annak könnyebb kezelését biztosítani. A XIX. század folyamán a válláatok még a numerikus rendszerű irattározást részesítették előnyben. A gazdasági fejlődés, a monopolkapitáizmus kiáakulása nyomán azonban mind jobban tért hódított az iratkezelésben a tárgyi rendszer.

A válláati iratkezelés sajátos vonása, hogy az iratok iktatása rendszerint elmarad, legfeljebb folyószámot kapnak, amelynek azonban az irattári elhelyezés szempontjából semmi jelentősége nincs. Az iratokat tárgyi egységek szerint, a beérkező leveleket és a kimenő levelek fogámazványait pedig a levelező partnerek betűrendjében, dossziékban helyezik el. A legfontosabb jogbiztosító iratokat okmánytárban gyűjtötték össze, és az itt irattározott tárgyi egységeket sorszámokká látták el. Az okmánytári elhelyezési rendszert a

114