Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
kezdetleges társas vállalatokat többnyire a bankok alakították át részvénytársaságokká, ami a finánctőkének az iparba való nagymérvű behatolását eredményezte. A kereskedelmi törvény az üzletágak, illetve a gyártási profil szempontjából eltérő vállalatoknak, valamint a szövetkezeteknek jogi szervezetét egységesen állapította meg, ezért mindegyiknél megtalálható, mint szervezeti egység: a közgyűlés, az igazgatóság, a felügyelőbizottság és — nagyobb vállalatoknál - a végrehajtóbizottság. Az operatív munkát - a gyártás szervezését és irányítását, az értékesítést és a számvitelt — az ügyvezető igazgatóságok, jogügyi, műszaki vagy termelési, anyagbeszerzési, belföldi és külföldi eladási, személyzeti és munkaügyi, valamint könyvelési osztályok végezték. A vállalatok különböző gyártási profilja következtében speciális feladatokat teljesítő szervezeti egységekkel is gyakran találkozunk. A Németországban általánosan elterjedt korlátolt felelősségű társaság (G. m. b. H.) Magyarországon csak az 1930-as évek elején kezdett meghonosodni. Jogi helyzetét az 1930. évi V. t. c. szabályozta. A korlátolt felelősségű társaság alaptőkéjét törzsbetétek képezték. Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezett, a tagok felelőssége csak törzsbetétük erejéig terjedt ki. Jogi szervezetét a taggyűlés, az ügyvezetők és a felügyelőbizottság képezte. Forgalomképes részvényeket nem bocsátott ki, üzletrészei nem rendelkeztek az értékpapírok jellegével. Az ismertetett vállalati formákon kívül meg kell említeni a kapitalista korszak állami vállalatait, amelyek a Pénzügyminisztérium ellenőrzése és fennhatósága alatt működtek. Más vállalati típust képviseltek a városi közművek, a Budapesti Székesfővárosi Gáz-, Víz- és Elektromos Művek, valamint a Községi Élelmiszerüzem. Az államosítás után a szocialista vállalatoknál a volt részvénytársasági jogi szervezet irányító szerepét a gazdasági minisztériumok, iparigazgatóságok, az Országos Tervhivatal és részben a Magyar Nemzeti Bank veszik át, míg a vállalat felelős vezetését az igazgatók, nagyvállalatoknál pedig a vezérigazgatók látják el. Az operatív tevékenységet a vállalatok termelési profiljával összhangban létrehozott szervezeti egységek végzik. Uj vonásként jelentkezik, hogy a gyártmányok belföldi értékesítését nagykereskedelmi vállalatok, a exportforgalmat pedig nagyrészben külkereskedelmi vállalatok bonyolítják le, bár egyes nagyvállalatok ismét rendelkeznek exportálási joggal. A vállalati formák és szervezeti felépítésük ismerete az üzemtörténész számára feltétlenül megkönnyíti a forrásanyag feltárását. A forrásanyag gyűjtése során a kutató általában két nehézséggel találkozik: az egyik a forrásanyag töredékes és hézagos állapota, ami arra vezethető vissza, hogy a vállalati iratanyagot a háború következtében súlyos károsodás érte, s a kár tovább növekedett az államosítás után végrehajtott szakszerűtlen selejtezések révén; a másik nehézséget a dokumentumanyag szétszórtsága és sokrétűsége okozza. A gyár- és üzemtörténet legfontosabb kutatási bázisát a különböző típusú levéltárak, vállalati és cégbírósági irattárak képezik. A magángazdaság államosítása következtében a kapitalista vállalatok megszűntek és iratanyaguk megőrzés végett a levéltárak raktáraiba került. Az országos jelentőségű bányák, ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatok, a szövetkezetek és pénzintézetek iratanyagát az Országos Levéltár, a kisebb jelentőségű vállalatok iratait pedig a tanácsi levéltárak vették át. A szocialista vállalatok iratait már nem az Országos Levéltár, hanem az Uj Magyar Központi Levéltár, a Fővárosi Levéltár és a 108
