Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
megyei tanácsi Levéltárak gyűjtik be. A bányákat 1946. január 1-től, a nehézipari vállalatokat 1946. december 31-től, a pénzintézeteket 1948. január 1-től, a száznál több munkást foglalkoztató ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatokat 1948. március 25-től, a tíz munkásnál többet foglalkoztató, valamint a külföldi tőkés tulajdonban levő üzemeket 1949. december 31-től, a bauxit és egyes olajipari vállalatokat, a szovjet—magyar vegyes vállalatok megalakulásától, 1946, június 30-tól kezdve kell a szocialista korszak vállalatainak tekinteni. Az Országos Levéltár gyűjtőkörébe utalt országos jelentőségű vállalatok iratanyaga mellett jelentős forrásértéket jelent az üzem és gyártörténet kutatója számára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Budapesti Bányakapitányság levéltári fondja. A budapesti vállalatoknak állami kedvezmények elnyerésére és gépimport engedélyezésére vonatkozó kérelmeit a kamara véleményezte és továbbította az illetékes minisztériumokhoz. A vállalatok ezenkívül a kamarát rendszeresen tájékoztatták működésükről és nehézségeikről. E jelentések összegezése alapján adta ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1870—1897-ig évi jelentéseit, 1898-tól kezdve pedig „Kereskedelmünk és iparunk” című évkönyvét. A Budapesti Bányakapitányság hatáskörébe a szén-, érc-, kőolaj és artézivíz fúrások engedélyezése, bányatelkek adományozása, a bányák műszaki berendezéseinek ellenőrzése és zártkutatmányok nyilvántartása tartozott. A fond a budapesti gyógyfürdőkre és forrásokra fontos feljegyzéseket és geológiai szakvéleményeket tartalmaz. Ha a vállalat a feudális korban vagy a kapitalista korszak első szakaszában keletkezett: az üzem- és gyártörténet kutatójának anyaggyűjtő munkáját az Országos Levéltárban őrzött helytartótanácsi és abszolutizmuskori levéltárak, valamint a kiegyezés utáni Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, továbbá a Pénzügyminisztérium iratanyagára is ki kell terjesztenie. Az említett fondok név- és tárgymutatók segítségével jól kutathatók. A fővárosi vállalatok esetében nem mellőzhető a Fővárosi Levéltár tanácsi és előljárósági iratanyaga sem, mert a telep- és iparengedélyek, valamint a gépi berendezés felállítására és üzembővítésekre vonatkozó hatósági vizsgálatok, engedélyek, és a rendszeresen végzett üzemvizsgálatok jegyzőkönyvei az üzem- és gyártörténet értékes adalékait jelenthetik. A népi demokratikus és a szocializmus építése korszakának legfontosabb forrásanyagát az Uj Magyar Központi Levéltár őrzi. A vállalattörténetírás szempontjából legfontosabb fondjainak a Gazdasági Főtanács, az Országos Tervhivatal, a Nehézipari Központ, az Iparügyi és Újjáépítési Minisztérium, az iparigazgatóságok, a szovjet-magyar vegyes vállalatok, a nemzeti vállalatok, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ iratait kell tartanunk. Az Uj Magyar Központi Levéltár felsorolt fondjai általában kielégítően vannak rendezve, ami a kutatómunkát nagymértékben elősegíti. A Hadtörténelmi Levéltárban a Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága és a Honvédelmi Minisztérium 1938-1944. évi irataira kell az üzemtörténetíró figyelmét felhívni, amelyek az 1919-es üzemi munkászászlóaljakra és — a második világháború időszakában — a hadiüzemi személyzeti parancsnokok működésére szolgáltatnak értékes forrásanyagot. Az MSZMP Párttörténeti Intézetének Archívuma a szocializált üzemek Tanácsköztársaság alatti működése, valamint az ellenforradalmi korszak munkásmozgalmára vonatkozó adatok 109
