Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
DR. JENEI KÁROLY: A FŐVÁROSI ÜZEM- ÉS GYÁRTÖRTÉNETI KUTATÁS LEHETŐSÉGEIRŐL Az üzem és gyár történeti múltjának ábrázolása a vonatkozó írott forrásanyag és a tárgyi emlékek ismerete nélkül nem képzelhető el, ezért az üzemtörténész elsődleges feladatának és törekvésének arra kell irányulnia, hogy az üzem és a gyár működése során keletkezett alapvető iratanyagot és egyéb dokumentumokat felkutassa, összegyűjtse. Az üzem- és gyártörténeti kutatás problémáját a mind sűrűbben jelentkező társadalmi igény vetette fel. Az üzemtörténetírás az utóbbi két évtizedben mind a tőkés, mind a szocialista országokban rendkívüli módon fellendült. A tőkés országokban az üzemtörténet főszereplője a gyáros, a vállalkozó szervező tevékenysége és üzleti politikája. Az üzemtörténeti munkákat többnyire az üzemi propaganda részének, a vállalat népszerűsítése eszközének tekintik. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy a kiállításukban impozáns tőkés üzemtörténeti kiadványok szakmai színvonala figyelemre méltó és módszerei hasznosíthatók. A szocialista országokban ezzel szemben az üzemek és gyárak történeti múltjának a feltárását, az egymást váltó munkásgenerációk életének, az üzemek és gyárak fejlődésének, termelési és műszaki színvonaluk alakulásának az ábrázolását a marxista történetírás alapozta meg. Az üzemtörténet a szocialista országokban jelentős szerepet játszik a törzsgárda kialakításában, az üzemi büszkeség és öntudat táplálásában. „Az üzemek és gyárak munkásainak meg kell hódítaniok a múltat, hogy a jelent teljesen sajátjuknak érezzék” — írta Gorkij 1931-ben, amikor az üzemek műltjának feltárását kezdeményezte. Gorkij felhívása nyomán az üzemtörténetírás ügye a Szovjetúnióban széles körű társadalmi mozgalommá lett. A személyi kultusz éveiben azonban e téren visszaesés következett be. Az utolsó tíz-tizenöt évben az üzemtörténet visszanyerte jelentőségét és — mint új történettudományi ágazatnak - helyzete megszilárdult. Az újabb szovjet üzem- és gyártörténetek főként a munkásság összetételének alakulását, szakmai és kulturális színvonalának fejlődését, a munkafegyelem kérdéseit és a munkásmozgalmak történetét dolgozták fel részletesebben; kevesebb figyelmet fordítottak viszont a gazdaságtörténeti kérdésekre és a munkásság gazdasági helyzete alakulásának ábrázolására. A kapitalista korszakban már iparilag fejlett Csehszlovákiában az üzemtörténetírás napjainkban virágkorát éli. A prágai egyetemen és a Csehszlovák Tudományos Akadémia történeti Intézetében szemináriumok és munkaközösségek alakultak az üzemek és gyárak történetének a kutatására. A Csehszlovák Kommunista Párt kezdeményezésére 1960-ban vállalattörténeti bizottság alakult, hogy a szerteágazó kutatások módszereit összehangolja és egységesítse. 14 105
