Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései
A Német Demokratikus Köztársaságban a bánya és ipari üzemekből indult ki az üzemtörténeti kutatások kezdeményezése és felkarolása. Erre bizonyos magyarázatot ad az a körülmény, hogy a nagy szocialista vállalatoknál üzemi levéltárakat szerveztek és azok kezelésével, vezetésével szakképzett levéltárosokat bíztak meg. Az üzemi levéltárosok a vállalattörténetírás inspirálói lettek. Az üzemeken belül kiállításokat szerveztek, megkezdték az üzemi krónika vezetését és a vállalat történetének megírására munkaközösséget hoztak létre. Az egyetemeken, főiskolákon és tudományos intézetekben is megindultak az üzemtörténeti kutatások, amelyek koordinálására 1965-ben Üzemtörténeti Tudományos Egyesületet alapítottak. A szocialista üzemek rendszeresen tartott konferenciákon vitatják meg az üzemtörténetírás helyzetét, problémáit, módszertani kérdéseit és perspektíváit. Egyes üzemekben az állami, párt és szakszervezeti vezetők az üzemtörténet megírására vállalkozó munkatársakkal szerződéseket kötöttek, amelyekben meghatározták a munka terjedelmét, a kézirat elkészítésének határidejét és a szerzők tiszteletdíját. Lengyelországban főképpen a szakszervezetek foglalkoznak az üzemtörténetírás szervezésével és támogatásával. Az eredmény mennyiségileg számottevő, de a színvonal, a kutatási és feldolgozási módszerek tekintetében még sok a javítani való. Hazánkban a felszabadulás előtt a polgári történetírás csekély figyelemben részesítette az üzemtörténetet, a munkásosztály helyzetének és mozgalmainak ábrázolását. A nem túl nagy számban megjelent üzemtörténeti kiadványok a szénbányászat, a textil-, élelmezési- és nyomdaipar történetére korlátozódtak. A felszabadulás után hosszú évekig csak szórványosan folytak üzemtörténeti kutatások. A kellő ismeretekkel, tapasztalatokkal és irányítással nem rendelkező kutatók nagy lelkesedéssel megkezdett munkájukat legtöbb esetben abbahagyták, vagy ha folytatták is, dilettáns munkák születtek, amelyek sokkal közelebb álltak a szépirodalomhoz vagy a zsurnalisztikához, mint a történetíráshoz. Csak az ötvenes években történt kedvező fordulat üzemtörténetírásunkban, amikor kitűnő, alapvető ipartörténeti munkák láttak napvilágot, amelyek a magyarországi iparosodás útját 1790-től napjainkig nyomon kísérték és az üzemtörténetírásra ösztönző hatást gyakoroltak. Ezt követően alakultak ki az MTA Történettudományi Intézetben, a Dunántúli Tudományos Intézetben, az Országos Levéltárban, a Fővárosi Levéltárban és a Budapesti Történeti Múzeumban a vállalattörténetírás központjai. A kutatási centrumok munkájának koordinálására a Magyar Történelmi Társulat 1967-ben megszervezte az Üzemtörténeti Szakosztályt, amely feladatául tűzte ki, hogy az üzemtörténeti kutatásokat fellendítse, a dilettantizmust visszaszorítsa, az üzemtörténeti kutatásokat szervezze és irányítsa, továbbá az üzemtörténészeket a szakosztály keretében tömörítse. Az Üzemtörténeti Szakosztály néhány évi működése során elérte, hogy az üzemtörténetírás fellendült és — ami a lényegesebb — az iránta tanúsított érdeklődés állandósult. Éppen a társadalmi igény élénk jelentkezése teszi indokolttá, hogy az üzem- és gyártörténet kutatásának lehetőségeit megvizsgáljuk és az üzemtörténeti kutatók munkáját ezzel megkönnyítsük. A kutatási lehetőségek ismertetése előtt azonban szükségesnek látszik, hogy néhány kérdést - amelytől a kutatómunka eredményessége is függ - tisztázzunk. Ezek közé tartozik 106
