Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

62

a felsőbb felügyelés korlátái kellőleg nem határoztatnak meg. Ezen felsőbb felügyelet csak akadályozó lehet, hogy a törvényhatóság saját ügyeinek elintézésén túl ne terjeszkedjék és törvényt ne sértsen: oly intézkedések változtatására, melyek a korlátokon belül maradnak, nem terjeszkedhetik. Egészen másként áll a viszony, midőn a törvényhatóság nem mint saját ügyeiben hozott határozatainak, hanem mint a törvénynek és a központi kormány rendeletéinek végrehajtó tényezője működik. E téren a központi kormány feljebbvizsgáló hatósággal bír, mert a törvény általánosan és nem helybelileg érvényes, a felsőbb rendelések pedig nem helybeli hatóságok kifolyásai, azoknak mikénti végrehajtása is tehát nem lehet helybeli hatóság önálló teendője.

De midőn a törvényhatóságoknak mint végrehajtó tényezőknek viszonyait a főkormány irányában ekként állapítjuk meg, egyszersmind ki kell mondanunk, hogy az államban a törvényhatóságok mellett más végrehajtási factor valamint 1848 előtt nem létezett, úgy a parlamenti kormányzás rendszerében sem foglalhat helyet. Mert vagy beleilleszthetők a törvényhatóságok a parlamentáris, azaz személyes felelősségű kormányzat rendszerébe, akkor a főkormánynak egyéb végrehajtó közegekre nincs szüksége, vagy bele nem illeszthetők, akkor a törvényhatóságokat meg kell szüntetni és helyettük a személyes felelősség elvének alapján a centralizációt felállítani.

Kétféle végrehajtó tényező, melyek közül egyik a törvényhatóságtól, másik a központi kormánytól veszi megbízásait, együtt ugyanazon téren nem működhetnek anélkül, hogy számtalanszor egymásba ne ütközzenek. Az októberi diplomának is ez volt egyik leglényegesebb hibája, annak terére állanánk, ha akár a törvényhatósági akár a központosító rendszert, de egész következetességgel nem vinnők alkalmazásba.

Ha a törvényhatóság egyedüli végrehajtója a főkormánynak, ebből az következik, hogy a tisztviselők az ő tisztviselői, azokat tehát maga közvetlenül vagy orgánumai által választja, hogy azok csupán tőle vehetnek utasításokat és hogy csupán neki lehetnek felelősek. Ellenben a főkormány rendeletéi soha a tisztviselőkhöz, hanem mindig a törvényhatósághoz intézendők, mely aztán ezen rendeletek pontos teljesítéséért a főkormány irányában felelős. A kérdés tehát csak az: lehet-e és mily alakban érvényesíteni ezen felelősséget és ezen kérdésre akarunk most megfelelni.

A törvényhatóságok 1848 előtt sem voltak felelősség nélkül és pedig két irányban: mint őrei az alkotmánynak súlyos, sokszor keserű kötelességet teljesítettek akkor, midőn a központi kormánynak törvénytelen parancsolataitól a végrehajtást megtagadták, közigazgatási tekintetben pedig nem egy példát váttunk, hogy ezen felelősségnek a központi kormány királyi biztosok által igyekezett érvényt szerezni. A baj ott rejlett, hogy a törvényhatóságok jogai és kötelességei szabályozva, a felelősség érvényesítésének módja formulázva nem voltak, innen következett, hogy a felelősség igénybevétele gyakran illuzórius, gyakran zsarnoki lett a kormány részéről. Innen következett azon viharos élet, melynek jelenségei az illetékesség kérdése által felidézve külö-