Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
548 47. §. A hallgatóság által okozott csend- vagy rendzavarás esetében, ha az elnök egyszeri intésének sikere nem lenne, másodízben az egyes hallgató illetőleg a hallgatóság kiutasíttathatik. A csendzavarók vagy féktelenkedők a kitiltáson kívül a törvény 64. §-ában kijelölt módon hatóságilag is fenyíttethetnek. 48. §. A közgyűlés biztosítása végett az elnök saját felelősségére fegyveres erőt is rendelhet ki. 49. §. Az elnök a tárgyhoz bármikor szólhat. X. FEJEZET. A jegyzőkről. 50. §. A jegyzők olvassák fel a tanácskozás tárgyát képező ügyiratokat, ők jegyzik fel a szólni kívánók neveit s az elnök felszólítására a szavazatokat összeszámítják; jegyzik és jegyzőkönyvbe iktatják a gyűlés határozatait XI. FEJEZET. 51. §. A közgyűlés határozatait, ha azokban végrehajtó kiküldve nincs, a tanács hajtja végre, s a foganatosításról a közgyűlésnek esetről-esetre jelentést tesz. 52. §. A tiszti ügyész a közgyűlés által elrendelt széksértési kereseteket a gyűlés tartama alatt azonnal foganatosítja. 53. §. A közgyűlésben hozott s végrehajtás tárgyát képező határozatok egy nyilvántartóban külön feljegyzendők, melynek bármikori betekintésére a bizottsági tagok jogosítvák. Haris Sándor albizottsági elnök, Végli János al bizottsági jegyző. (Harmincnégyes biz. iratai.) 135. 1873. augusztus 12. előtt. Széher Mihály indítványai a közgyűlési házszabályok módosítása tárgyában. Észrevételek azon „Házszabályokhoz“, melyeket a 34-es küldöttség III-ik alosztálya a főváros egyesített törvényhatósága számára tervezett. Alulírt ezen munkálatot általános tárgyalás alapjául elfogadom, hogy azonban könnyebben megértessem, módosítványaimban röviden kívánom már előzetesen jelezni elvi eltéréseimet: